Idősek karácsonya


2018-12-17 18:55:22  | cikk: Babos Petra  | 


Idősek karácsonya főképe
Pápa Város Önkormányzata a 70 év feletti szépkorúak számára szervezte meg azt a karácsonyi ünnepséget, melyet ma délután tartottak a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében.
Az idősek karácsonyi ünnepségére a város négyezer nyugdíjasa közül négyszáz 70 év feletti kapott meghívást, tudtuk meg a rendezvény lebonyolítását segítő PVÖ ESZI Család- és Gyermekjóléti Központ vezetőjétől, Salamon Judittól.
Mint mondta, véletlenszerűen választották ki a listából azokat a nyugdíjasokat, akiknek ajándékutalvánnyal és műsorral kedveskednek. A hagyományos karácsonyi program előtt kétezer forintos vásárlási utalványt osztottak ki a szervezők.
Ezt követően Áldozó Tamás polgármester köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Mint mondta, minden évben megszervezik a város időseinek a karácsonyi műsort.
-Sok minden történt így év vége felé, ami felkészít minket a karácsonyra, a kis Jézus születésére. Régen volt már olyan, hogy advent harmadik hétvégéjére leesett a hó. Ekkor nemcsak a természet öltözik ünneplőbe, hanem a mi lelkünk is, hiszen ez a tisztaság, ez a fehérség az mindenféle többlet jelentéssel bír. Remélem, ez a tisztaság, fehérség sokáig kitart majd mindenféle értelemben, s az elkövetkező napok alkalmassá tesznek bennünket arra, hogy a csodavárás közben magunk is fel tudjunk töltekezni - fogalmazott a városvezető, majd békés, boldog karácsonyt kívánt mindenkinek.

Az Idősek karácsonya címmel szervezett rendezvényen a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma növendékei és a Szent István Római Katolikus Általános Iskola pedagógus kórusának karácsonyi összeállítását láthatták és hallhatták a megjelentek.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!