A Tókerti Óvoda Ibolya csoportjában is évzáró volt


2010-05-27 22:14:12  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


A Tókerti Óvoda Ibolya csoportjában is évzáró volt főképe
Ma délután tartották a Tókerti Óvoda Ibolya csoportjában az évzárót, melyen igazi lakodalmi hangulat uralkodott, hisz a kicsik lakodalmas népi játékot adtak elő szüleiknek és nagyszüleiknek.
- Óvodánkban az Ibolya a kompetencia programmal dolgozó csoport. Kompetencia alapú oktatáson a képességek, készségek fejlesztését, az alkalmazásképes tudást középpontba helyező oktatást értjük. Úgy tűnik, hogy nagyon sikeres évet zárnak maguk mögött, rengeteg tapasztalatra, élményre tettek szert a gyerekek. Ebbe a vegyes csoportba 22 kicsi jár, ebből 10 nagycsoportos, akiket ma a középső- illetve kiscsoportosok búcsúztattak - mondta el az óvodavezető, Antalné Ihász Mária.
- A kompetencia alapú oktatáson belül az esztétikai nevelés kiemelten hangsúlyos, s ezért a hagyományőrzésre fordítottuk a figyelmet a műsor összeállításánál. Egy régi lakodalmat elevenítettünk fel, melyre az ovisok lelkesen készültek - tette hozzá a vezetőnő.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!