Eső után szivárvány, búcsúzott a Szivárvány csoport


2010-05-27 22:13:18  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Eső után szivárvány, búcsúzott a Szivárvány csoport főképe
Hogy is kezdődhetett volna másképpen a Vajda Péter Lakótelepi Óvoda Szivárvány csoportjának a műsora, mint egy nagy esővel, amit szivárvány kísért.

A 24 fős vegyes csoport évzárója vidám versekkel és mondókákkal vette kezdetét, melyek az évszakokról szóltak, majd az Aranytarajos kiskakas című mese dramatizálásával folytatódott a műsor.
- Idén összesen 34 búcsúzó ovisunk van az 5 csoportból.  A tarisznyába jelképesen egy 5 forintos szerencsepénzt, pogácsát tettünk és egy névsort a csoportba járókról, valamint egy ceruzát az iskolára - mondta el Becskereki Lászlóné óvodavezető.

Végül pedig a 9 nagycsoportos kisgyermeket elbúcsúztatták a középsős ovisok, a szülők pedig megköszönték az óvónők munkáját.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!