Ünnepi hangulat a Fő téren - Gyertyafényes advent


2018-12-02 08:08:44  | cikk: Babos Petra  | 


Ünnepi hangulat a Fő téren - Gyertyafényes advent főképe
Az adászteveli Bíborvirág Hagyományőrző Néptánccsoport bemutatója csalogatta az ünnepi díszbe öltözött Fő térre a járókelőket szombaton délután a Gyertyafényes advent elnevezésű programsorozat keretében. Őket a vaszari Ihász Gábor Általános Iskola decemberi köszöntője követte, majd a pápaiak számára jól ismert Tóth Tünde énekes lépett színpadra, Eljöttem hozzád című karácsonyváró műsorával.
Tóth Tünde kérdésünkre elmondta, az ünnepi díszbe öltözött Fő téren most először szerepelt, így egy álma válhatott valóra, amiért nagyon hálás a szervezőknek.
Ünnepi díszbe öltözött a belváros

-Napi szinten járok a Fő téren, s csodálatos érzés volt a varázslatos hangulatban énekelni a hideg idő ellenére is - tudtuk meg Tóth Tündétől, aki elárulta az adventi időszakban huszonhárom fellépése lesz szentestéig. December 24-én a család együtt megy majd el az éjféli misére. Rengeteg célom van 2019-re, sok fellépés, valamint több új slágerrel szeretném színesíteni a repertoáromat- tette hozzá Tóth Tünde.
Szombat délután a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete irodalmi színpada és énekkara is színpadra lépett. Az estét a Fourtissimo koncertje zárta. A zenekar erőssége a szakmai hitelesség és a professzionális hangszertudás mellett, hogy alapító tagjai nemcsak a színpadon alkotnak egységet. A Fourtissimo-t a négy Kuna testvér, Valéria, Márton, Gyula és Bence hozta létre még 1993-ban. A testvéri kötelék és a zene iránti elkötelezettség kiemeli a Fourtissimo-t az előadók sorából. Utánozhatatlan atmoszférát teremt minden előadásukon a testvéri kötődés és a szeretet természetes jelenléte.
A Fourtissimo közel 25 éve meghatározó jelenség a magyar zenei világban. Számos területen úttörőnek számít munkásságuk, mind a komolyzene, mind a könnyűzene, illetve a jazz berkein belül.
Kuna Valéria elmondta, a december náluk munkával telik, sok fellépés vár rájuk az elkövetkező hetekben.
-Természetesen szenteste együtt lesz a család, akkor ünnepeljük a nagymamánk születésnapját. Jövő évben egy új album elkészítésén dolgozunk, ebből már egy dalt publikáltunk is, aztán turnézni indulunk nyáron ismételten - mesélte az énekesnő.
A színpadi programok mellett természetesen a faházakban különböző kézműves termékeket is lehetett vásárolni a Bakonyalja Népművészeti Egyesület jóvoltából.
A Gyertyafényes advent programjai holnap 16 órától folytatódnak, amikor is a JMSZK Gyémántvirág mazsorett csoportja lép fel, majd a takácsi Kenderkóc citeraegyüttes játszik. Vasárnap a karácsonyi hangulatról Bene Gabi is gondoskodik a Pápai Petőfi Sándor Gimnázium 11 B. osztályosai mellett, majd dr. Mail József apát-plébános 18.45-kor meggyújtja az adventi koszorú első gyertyáját és megáldja a betlehemet. Este Szücs Judit koncertje csábítja a Fő térre a rajongókat. A Fő téren felállított faházak hétvégén finom kürtös kaláccsal, lángossal, meleg teával, forralt borral és pálinkával várják a járókelőket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!