Fontos beszámolók a képviselő-testület asztalán


2018-11-29 21:50:19  | cikk: HuHa  | 


Fontos beszámolók a képviselő-testület asztalán főképe
Több beszámolót is meghallgattak és elfogadtak a képviselők mai munkaértekezletükön. Ezek mellett rendeletmódosítások szerepeltek a napirenden. A város képviselő-testületének minden tagja jelen volt az ülésen.

Az első napirendi pontban az önkormányzat vagyonáról szóló rendeletet módosította a képviselő-testület. A változtatást az ingatlanárak növekedése és az ügyintézés gyorsabbá tétele tette szükségessé. A módosítás szerint vagyontárgy megszerzéséről bruttó 10 és 20 millió forint közötti érték esetén a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság, 20 milliós érték felett a képviselő-testület jogosult dönteni, 10 millió forint alatti forgalomképes üzleti vagyon körébe tartozó vagyontárgy esetén pedig polgármesteri hatáskör a döntés. A hasznosítási formáknál hasonló elveket és összegeket határoz meg a módosítás. A változás ellen Süle Zsolt jobbikos képviselő és Grőber Attila MSZP-s képviselő is szót emelt, előbbi szerint indokolatlanul nagy jogot kap a polgármester, utóbbi pedig módosító indítványt fogalmazott meg mérsékelt összegeket javasolva. A képviselők többsége nem támogatta a módosító indítványt az eredeti rendeletmódosítást 10 igen és 4 tartózkodó szavazattal fogadták el. Ehhez hasonlóan módosították a városatyák a lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló rendeletet is az elidegenítés vonatkozásában. Döntött a testület arról, hogy téli igazgatási szünetet rendel el december 27-28-ra, ez a polgármesteri hivatalban dolgozókra terjed ki, természetesen úgy, hogy ügyeletet biztosítanak, valamint az ügyfélszolgálati és anyakönyvi, hatósági ügyintézés is működni fog. Rendeltmódosításokról döntöttek a képviselők az ülés elején

A testület négy beszámoló megtárgyalását is napirendjére tűzte a mai ülésen, elsőként a Veszprém Megyei Kormányhivatal Pápai Járási Hivatala által készített, a Pápai járás foglalkoztatási helyzetéről szólót. A beszámolóhoz kapcsolódva Süle Zsolt látszólag kedvezőnek nevezte a munkaerő-piaci helyzetet és arról érdeklődött Balogh Lászlóné osztályvezetőtől, van-e adat arra vonatkozóan, hogy mekkora számban vállalnak munkát külföldön a pápaiak, a városvezetőtől pedig azt kérdezte, hány külföldi dolgozik a városban. A járási hivatal osztályvezetője válaszában elmondta, a külföldön dolgozó pápaiak számáról nincs adat, ők jellemzően hazatérésük után kerülnek velük kapcsolatba, amikor bejelentkeznek a foglalkoztatási osztályra. Áldozó Tamás polgármester a feltett kérdésre úgy válaszolt, a gazdasági társaságoknak semmiféle kötelezettségük nincs arra, hogy a külföldi dolgozóikról tájékoztatást adjanak, de számuk biztosan eléri a több száz főt.
Grőber Attila és Süle Zsolt szerint is csak látszólag jók a foglalkoztatási eredmények

Grőber Attila szerint az új helyzet, a látszólag kedvező állapot, a munkaerő-hiány új típusú megoldásokat követel, hosszútávra szóló döntés kell. Az MSZP-s politikus szavaira Unger Tamás alpolgármester válaszolt, aki kiemelte, Grőber Attila olyan dolgokról beszél, mely a nagypolitika hatáskörébe tartozik és nem az önkormányzatéba. Arról is szólt, Magyarországon alacsonyabb a külföldön munkát vállalók száma, mint Európa sok más országában. Hangsúlyozta, a munkáltatók által adott fizetésekbe nem lehet beleszólni a minimálbér és bérminimum meghatározásán túl, ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy városi szinten a paktum projekt igyekszik segíteni a még állás nélkül lévőknek.
Ha az önkormányzat tehetett a munkanélküliségről, akkor az önkormányzat tehet arról is, hogy ma nincs munkanélküliség - hangsúlyozta a polgármester

Áldozó Tamás polgármester az ülésen és az azt követő sajtótájékoztatóján is furcsának nevezte azt, hogy az ellenzéki politikusok szerint csak látszólag kedvező a helyzet. Elmondta, a munkanélküliségi ráta 1.99 százalékos volt október végén a városban, 414 álláskeresőt tartottak nyilván és 114 közfoglalkoztatott dolgozott Pápán. Mindezekkel szemben néhány nappal ezelőtt az üres álláshelyek száma 505 volt.
-Pápán megvalósult a teljes foglalkoztatás, ezelőtt 10-15 évvel ez elképzelhetetlen volt. Mára eljutottunk oda, hogy a bejelentett üres álláshelyek száma lényegesen meghaladja az álláskeresők számát. Mára eljutottunk oda, hogy más teleülésekről érkezett munkavállalók, az ország távoli részéből érkezett munkavállalók és külföldről érkezett munkavállalók foglalkoztatásával tudják a pápai gazdasági társaságok vállalkozási tevékenységüket folytatni - jelentette ki, hozzátéve ez egy örömteli állapot. Mint mondta, sokkal nagyobb gazdasági eredményt tudunk a város területén előállítani, mintha csak a pápaiak dolgoznának itt, hiszen a többlet munkaerő többlet teljesítményt hoz, ennek eredményeit pedig a pápai polgárok fogják élvezni, hiszen ezeknek a társaságoknak nő az eredménye és a helyben megfizetett adója is.
-Nagyon furcsának tartom, hogy ellenzéki képviselőtársaim látszólagosnak nevezik ezeket az eredményeket. Az, hogy sok olyan pápai családban munkával szereznek jövedelmet, ahol korábban ez nem volt lehetséges, az eredmény. Én tisztelem azokat az embereket, akik úgy döntöttek, hogy a munka világából szereznek jövedelmet és dolgoznak. Nagyon hosszú út vezetett idáig.
Jelenleg 414 álláskereső van Pápán és 505 üres álláshely - ismerték meg a legfrisebb adatokat a képviselők

A közfoglalkoztatásról elmondta, a polgármesteri hivatal 79 fős állományából 21-en közfoglalkoztatottként kezdték a munkát, de szorgalmukkal, tanulásukkal, munkájukkal elérték, hogy köztisztviselői állást tudtak ajánlani számukra. Azt is hangsúlyozta, nem a közfoglalkoztatottak magas száma miatt alacsony a munkanélküliség, hiszen több mint 20 ezer pápai aktív korú közül csupán 114-en vannak közfoglalkoztatásban.
-Amennyiben érvényesek voltak az ellenzéki kritikák az elmúlt másfél évtizedben, melyek folyamatosan arról beszéltek, hogy az önkormányzat tehet arról, hogy Pápán munkanélküliség van, akkor az ő számukra is egyértelmű, hogy az önkormányzat tehet arról is, hogy ma nincsen munkanélküliség. Ez azt jelenti, hogy jól dolgoztunk, jó projekteket hajtottunk végre, megfelelő környezetet teremtettünk a helyi gazdaságnak és ezek a sikerek azoknak a sikerei, akik ezért feleltek. A helyi ellenzék ezért nem felelt - emelte ki.

Az Egyesített Szociális Intézmény beszámolójának tárgyalásakor kiderült, a legnagyobb nehézséget a humánerőforrás biztosítása jelenti az intézményben. A nyugdíjba vonuló szakdolgozóknak nincs utánpótlása, a mai fiatalokban nincs elkötelezettség a szociális területen végzett munka iránt. Szalainé Tihanyi Andrea igazgató hozzátette, az önkormányzat biztosított forrásokat a bérek rendezésére és lehetőséget adott az intézménynek a plusz juttatások adására, ám nem minden esetben a bér tartja távol ettől a munkától a munkavállalókat, hanem a feladat nehézsége és jellege. Mint mondta, jelenleg 18 üres álláshelyük van.
Az ESZI-nél a munkaerő pótlása okozza a legnagyobb gondot - mondta el Szalainé Tihanyi Andrea igazgató

Hasonló problémákról adott tájékoztatást Ujváry Hajnalka is, az Egészségügyi Alapellátási Intézet igazgatója. Náluk az orvoshiány okozza a legnagyobb problémát, a háziorvosok többsége elérte vagy hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, utánpótlásuk pedig nem biztosított. Nagy nehézséget okoz az ügyelet biztosítása. A képviselők egyetértettek abban, hogy a humánerőforrás problémák mindkét területen gondot okoznak, nemcsak Pápán országosan is.
A képviselők még egy beszámolót is tárgyaltak, ez a polgármesteri hivatal tevékenységéről szólt, a városatyák valamennyi beszámolót egyhangúan elfogadták.
Az egészségügyi alapellátásban az orvoshiány és az ügyelet biztosítása okoz problémát - Ujváry Hajnalka erről tájékoztatott

Vegyes ügyek között módosította a testület a polgármesteri hivatal SZMSZ-ét, döntöttek arról, hogy a Bozsik Program keretében zajló borsosgyőri sportpálya fejlesztéshez vállalják az önrész megfizetését (184 ezer forintot), határoztak a jövő évi folyószámla hitelkeret igényléséről, elfogadták a Települési Értéktár Bizottság jövő évi munkatervét és egyetértettek a Pápai Huszáregyesület kezdeményezésével, mely az I. és II. világháború áldozatainak nevét tartalmazó emlékhely kialakításáról szól. Áldozó Tamás polgármester arra figyelmeztetett, komoly feladat lesz az áldozatok neveinek összegyűjtése, ezt követően kell az emlékhely megjelenését tervezni és akár helyszínt keresni az emlékműnek.
A világháborús emlékmű létesítését minden képviselő támogatta

Az ülés napirendi pontjai között szerepelt a TOP-os pályázatokról szóló tájékoztató is és két projekt megvalósításához kapcsolódó ügyletről szóló döntés. Ezzel kapcsolatban Süle Zsolt azt a kérdést tette fel, hogy meddig megy el a város a plusz ráfordításokkal, mi az a végső szám, amit még vállal.
-A bizottsági ülésen történtek és a szavazás alapján úgy látom, hogy Süle Zsolt 50 százalékig hajlandó elmenni, hiszen a piac megvalósítása során ezt az álláspontot képviselte. Vannak olyan projektek, ahol 50 százalékig el lehet menni, de bízom abban, hogy jellemzően ennél alacsonyabb lesz a költségbővülés. Az ország területén az látszik, hogy a projektek többségénél 30 százalék költségnövekedéssel számolnak, ezt nagy általánosságban mi is kénytelenek vagyunk megtapasztalni. Ez esetünkben 2,5 milliárd forintos többletforrást jelent, ezt pedig mi elsősorban hitelből tudjuk biztosítani. Eddig 1,1 milliárd forintos hitelkeret megnyitására kaptunk lehetőséget, de a jövő évi költségvetésnél kezdeményezni fogjuk, hogy további 1,5 milliárdos hitelkeretet állapítsanak meg az önkormányzat számára.
Áldozó Tamás kifejtette, ha az önkormányzat 2,5 milliárd forint nagyságrendű hitelt vesz fel, 2021-től kb. 100 millió törlesztést kell fizetni, 2022-től pedig 250 milliós nagyságrendű lesz a törlesztés. Meglátása szerint ez az iparűzési adó növekményéből megfizethető, és ezt a pénzintézetek is így látják, melyek nagyon szigorúan vizsgálják a hitelkérelmeket.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!