Volt türrös diákok tartottak előadást az alma materben


2018-11-29 21:40:34  | cikk: Babos Petra  | 


Volt türrös diákok tartottak előadást az alma materben főképe
Fennállásának 380. évfordulóját ünnepli a Türr István Gimnázium és Kollégium. Ennek keretében egész héten színes programokkal ünneplik a jubileumi évfordulót. Csütörtökön öregdiákok tartottak előadást türrös emlékeikről, s életükről a népes diákseregnek. Az előadók között szerepelt dr. Gazdag Ferenc egyetemi tanár, dr. Hoffmann István tanszékvezető, dr. Koltai Mária pszichiáter, Pintér Ambrus bencés tanár, Kositzky Attila altábornagy, dr. Bujáky Éva ügyvéd, festőművész, Gyurity-Horváth Mónika, az MTVA Mecenatúra Program bizottsági elnöke, Sándor Attila gombaszakértő, Váminé Molnár Emma könyvtáros és Kocsis Tibor filmrendező. Volt előadás a Pápa Városi Televízióról, a természetvédelemről, az iskolai erőszakról, a felelős kutyatartásról és a régészeti nyomozásról is.
Kiemelkedő volt dr. Spissich László, dr. Burcsi Péter és Döbröntei Dávid előadása, ahol Németh Zsolt igazgató kérdezett a volt diákoktól, akikben az volt a közös, hogy mindhárman a matematika OKTV-n első helyezettek lettek türrösként.
Dr. Spissich László elmondta, nagy öröm számára, hogy együtt beszélgethet volt tanítványaival.
-Az iskolában mindig is nagyon magas színvonalon zajlott a matek oktatása, így rendszeresen voltak kiemelkedő diákok, ami nagy örömöt jelent. 1977-ben lettem első helyezett a matematika OKTV-n, mely eredményem Bujáky Miklósnak köszönhetem - mesélte az Észkerék Egyesület titkára, aki hozzátette, általános iskolás korában még nem vonzódott a matekhoz, de amikor bekerült a Türrbe, akkor kezdett el érdeklődni a tantárgy iránt, ami tanárának köszönhető. Sok versenyen indult, amelyeken kiderült, rendkívül tehetséges, ezért biztatta Bujáky Miklós az OKTV-re.
-Vannak olyan emberek, akik magas szinten művelik a matematikát, így tud a versenyszellem kialakulni. Nekem is volt olyan osztálytársam, aki szintén jó volt matekból, vele sokat gyakoroltam - mondta, majd hozzáfűzte, a mai napig sok diákkal foglalkozik. A tehetséges tanulók felkutatásában lelte meg hivatását, s nagy örömére sok nagyon jó matekos diákot fedezett már fel, s reméli, még fog is a jövőben. Kiemelte Burcsi Pétert és Döbröntei Dávidot, akik a pályafutása során fontos szerepet játszottak.
Mint mondta, számára jó érzés, s rendkívül büszke diákjaira, akiknek sikerült az OKTV-n szép sikert elérni.
Dr. Burcsi Péter egyetemi docens elmondta, jó érzés visszajönni az alma materbe, aminek sokat köszönhet. Különös érzés az is, hogy a volt tanárával együtt beszélgethet, mesélhet a matematikáról.
-1995-ben lettem első helyezett az OKTV-n. Sok munkával és némi szerencsével vezetett oda az utam. Napi szinten órákat töltöttem el a matematikával, de szerencsére nekem örömöt jelentett, nem nyűgöt. 1995-ben Kanadában, 1996-ban pedig Indiában voltam matematika olimpián - tudtuk meg dr. Burcsi Pétertől, aki elmondta, Dáviddal egy mentori program kapcsán ismerkedett meg, s segített neki tervezni a jövőjét.
Döbröntei Dávid tavaly érettségizett, jelenleg az ELTE Természettudományi Karának matematika szakára jár, ami elmondása szerint jó választás volt.
-A Türrben megszerzett tudásomat tökéletesen tudom kamatoztatni. Jó alap volt a középiskolai versenyfelkészülés - emelte ki Dávid, aki elárulta, számára dr. Spissich László, dr. Burcsi Péter példaképek, ők nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy ő is megszerette a matematikát és sikereket ért el belőle. Dávid két éve már tartott szakköröket is az Észkerék Egyesületen belül felső tagozatoknak. A fiatalember elárulta, neki a matematika az élete.
A jubileumi rendezvény ma este az iskola gálaműsorával folytatódott, melyen többek között fellépett Fodor Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekese, Lukács Péter, a Bikini együttes gitárosa, Falaki Máté gordonkaművész, Piller Károly előadóművész, Csigi-Illés-Csuti trió, a Türr István Gimnázium és Kollégium énekkara és Pápa Város Fúvószenekarának türrös diákjai.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!