Népszerű volt az Észkerék középiskolásoknak hirdetett matekversenye


2018-11-28 19:18:04  | cikk: Babos Petra  | 


Népszerű volt az Észkerék középiskolásoknak hirdetett matekversenye főképe
Hosszú évek óta a Pápai Türr István Gimnázium és Kollégium ad otthont az Észkerék Egyesület által szervezett matematika versenynek, melyet a középiskolások körében hirdetnek meg. Az általános iskolások megmérettetése már lezajlott ősszel a Munkácsy iskolában, most a nagyobbakon volt a sor, hogy megmutassák tudásukat. Az idei évben a rangos városi versenyt az iskola 380 éves jubileumi hetében rendezték meg.
Németh Zsolt igazgató kérdésünkre elmondta, a megmérettetésre 34 középiskolás csapat érkezett, 3-3 fővel. A gimnáziumban szervezett vetélkedő két részből állt. A diákoknak elsőször egy elméleti feladatsort kellett megoldaniuk, melyben főként tesztkérdések szerepeltek. A szóbeli fordulóra az írásbelin legeredményesebb csapatok jutottak tovább, ahol a tanulóknak már nemcsak a matematikatudásukra és a logikai gondolkodásukra volt szükségük, hanem kreativitásukra és ügyességükre, taktikájukra is, hiszen licitálás keretében meg kellett szerezniük a jogot arra, hogy saját csapatuk oldhassa meg az adott példát.
A győztes csapatok értékes ajándékokat vihettek haza. A városi matekversenyt Pápa Város Önkormányzata is támogatta.

Képek:

9-10. évfolyam:
I. helyezett:
B3 (Türr)
Tagjai: Bálint Gréta, Beszprémi Fanni, Bányai Bence

II. helyezett:
Kockák (Türr)
Tagjai: Szabó Marcel István, Udvardy Kata Borbála, Váczy Dorottya

III. helyezett:
Gamekapcsok (Türr)
Tagjai: Fódi Adél, Pintér Márk, Cserkuti Sándor
11-12. évfolyam:
I. helyezett:
Volfram Alfa (Türr)
Tagjai: Gulyás Erik, Mészáros Márton, Tafferner Zoltán

II. helyezett:
MindenSzámSzép (Türr)
Tagjai: Tibold Márton, Kovács Botond, Balogh Barnabás

III. helyezett:
CSU-TEAM (Petőfi)
Tagjai: Piller Ádám, Somogyi Csongor, Soós Flórián


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!