Képzés a Pápai járás polgárőreinek


2018-11-28 17:55:53  | cikk:  | 


Képzés a Pápai járás polgárőreinek főképe
Bűnmegelőzési tájékoztatóval, közlekedési ismeretekkel, valamint intézkedéstaktikai bemutatóval egybekötött képzést szerveztek a pápai rendőrök a térség polgárőr egyesületei számára.

Az első képzési napnak 2018. november 17-én délután az adászteveli művelődési ház adott otthont, majd 2018. november 24-én délelőtt Lovászpatonán, délután pedig Vináron várták a Pápai Rendőrkapitányság munkatársai az érdeklődő polgárőröket. A megjelentek tájékoztatást kaptak az idősek sérelmére elkövetett leggyakoribb bűncselekményekről és azok megelőzési lehetőségeiről, majd a személy- és áruszállítás közlekedési szabályaival ismerkedhettek meg. Ezt követően szó esett a polgárőrökre vonatkozó törvényről, a jogos védelem eseteiről, valamint a 112-es segélyhívószám használatáról is. A képzés további részében a rendőrök intézkedéstaktikai bemutatót tartottak a polgárőröknek, amelynek keretében felvázolták azt is, hogy a közös szolgálatok során a polgárőrök miként tudják segíteni a rendőrök munkáját.

Az utolsó képzési napot 2018. december 1-jén Nemesgörzsönyben tartja a Pápai Rendőrkapitányság.

Képek:

nincsenek képek


Címkék: rendőrségi