12 óra Jókai


2018-11-27 23:24:04  | cikk: ha  | fotó: Babos Petra  | 


12 óra Jókai főképe

Elindításának 80 éves jubileumát ünnepli a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma. Az intézmény számos szakmai programot szervez ebből az alkalomból, de volt egy esemény, mely a Jókai-emlékévhez is kapcsolódott. 125 évvel ezelőtt választották ugyanis Jókai Mórt Pápa város díszpolgárává, s a Közgáz most a kettős évforduló kapcsán 12 órás felolvasómaratont szervezett.

Unger Tamás alpolgármester novellát olvasott fel

A rendezvényt délelőtt 10 órakor Unger Tamás alpolgármester, az iskola egykori igazgatója nyitotta meg. Elmondta, hogy az intézményben nem ez az első felolvasóest, de ilyen nagy vállalás még nem volt, hisz késő estig egymást váltják a kényelmes fotelben az olvasók. Az alpolgármester külön megdicsérte az erre az alkalomra a díszteremben kialakított, igazán hangulatos helyszínt. - Azt gondolom, hogy az első találkozás egy íróval mindig a művein keresztül történik, nem a személyiségét elemezzük, hanem olvassuk a sorait, melyek gondolatokat ébresztenek. Az olvasmányélmény lesz a meghatározó, ott dől el, hogy egy író szimpatikus lesz-e vagy sem - mondta Unger Tamás, majd hozzátette, hogy Jókai Mór a magyar nyelv igazi mestere volt, így őt jó olvasni.

Áldozó Tamás polgármester regényrészletet választott

Egy kicsit Pápa is adott ahhoz, hogy Jókai végül író lett, hisz diákként festegetett, de az Önképzőkör és a diáktársak hatására az irodalom is egyre inkább felkeltette érdeklődését. - De Jókai nem csupán író volt, aki tehetségesen rajzolt; az ő műveltségéhez hozzátartozik az is, hogy jogász, országgyűlési képviselő és a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt, s ez műveiben is tetten érhető. A képzőművész szól belőle a részletes, aprólékos tájleírásoknál, a képviselő, amikor a politikai eseményeket finoman a történetbe ágyazza, mondta az alpolgármester.

Mindig volt közönsége is a felolvasóknak

Mindez a sokszínűség, a kulturális gazdagság, a történelmi ismeretek aztán visszaköszöntek a nap során, amikor a több mint száz felolvasó egymást váltotta. A szervezők intézményeket, diákokat, pedagógusokat, irodalombarátokat hívtak a felolvasómaratonra. Rasek Anita tagintézmény-vezető helyettes elmondta, azt tapasztalják, hogy a fiatalok nem olvasnak Jókait, de most erre az alkalomra sokan jelentkeztek különböző szövegekkel, s talán ez ráébreszti őket arra, hogy Jókait tényleg jó olvasni. A 12 óra során számos regényrészlet, novella, vidám történet elhangzott, a legnépszerűbb Az arany ember volt.

Képek:


Címkék: Jókai
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!