Látni és látszani kampány helyi nyereményjátékkal


2018-11-27 22:33:29  | cikk: HuHa  | 


Látni és látszani kampány helyi nyereményjátékkal főképe
Október 7-én indította útjára az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság a Látni és látszani 2018 - egymásért elnevezésű közlekedésbiztonsági kampányt, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet arra, az őszi-téli időszakban, a kedvezőtlen látási- és útviszonyok között kiemelten fontos, hogy a közlekedésben résztvevő gépjármű jól látható legyen és a közlekedésben részvevők jó látással rendelkezzenek. A programhoz gépjárműszervizek és optikák csatlakozhattak, melyek vállalták, hogy térítésmentesen átvizsgálják az érdeklődők gépkocsijának fényjelző és világító berendezéseit, illetve a közlekedésben résztvevők látását. A Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén két szerviz és egy optika jelentkezett a kampányba, ők biztosítják az ingyenes szolgáltatásokat.
Október 17. és december 7. között zajlik a Látni és látszani 2018 - egymásért kampány

A gépjárművezetők azt gondolják, otthon is tudják ellenőrizni a fényszórókat, féklámpákat, indexet -ez egyébként elindulás előtt kötelező is - ám ez mégsem olyan ellenőrzés, mint amit egy szervizben megtesznek. Hiszen a szakszervizben a fényszórók magasságának beállítását is ellenőrzik, vizsgálják a lámpatestek mattulását, a szélvédő karcosságát, mely akár már az autóból való kilátást akadályozza, és meg tudják vizsgálni a szélvédő párátlanításához szükséges berendezések megfelelő működését - magyarázta Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója. Hozzátette, a látásellenőrzés sem elhanyagolható, hiszen a jogosítványt 5 vagy 10 évente kell meghosszabbítani, ez idő alatt pedig sokat romolhat a látásunk.
Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes a programban való részvételre buzdítja az autósokat

-Sajnos az a tapasztalatunk, hogy hiába az országos népszerűsítő kampány, hiába hirdetjük meg évről évre ezt az akciót, kevesen élnek az átvizsgálás lehetőségével, holott ez egy ingyenes szolgáltatás mind a szervizekben, mind az optikákban - mondta el eddigi tapasztalataikat. A kampány népszerűsítésére ezért helyben egy nyereményjátékot is hirdetettek - éppúgy, mint a múlt évben - melyen értékes ajándékcsomaghoz juthatnak a résztvevők.
-Az optikában és a szervizben kiállított vizsgálati igazolólapot kell behozni a kapitányságra, vagy lefényképezni, beszkennelni és elektronikus úton eljuttatni hozzánk (elekv@veszprem.police.hu e-mail címre) december 10-ig - ismertette a főelőadó, hozzátéve, aki az optikában és a szervizben is elvégezteti az ellenőrzést, kétszeres eséllyel nyerhet.
A Celli úti szervizben gondosan átnézik a járművet a vizsgálati lap alapján

Nem csak a rendőrök tapasztalata az, hogy kevesen élnek az ingyenes vizsgálat lehetőségével, Molnár Károly, a Celli úton lévő szerviz tulajdonosa is ezt érzékeli.
-Számunkra már hagyomány, hogy csatlakozunk a kampányhoz, hiszen hetedik éve biztosítjuk az ingyenes szolgáltatásokat a járművezetők számára. Úgy érzem, még mindig nem jutott el az autósok tudatáig, mennyire fontos, hogy átnézessék járművüket a téli felkészülés keretében. jönnek az autósok, de jöhetnének sokkal többen is - mondta el érdeklődésünkre.
Mint megtudtuk, a szervizben megvizsgálják a lámpák állapotát, a fényszórók beállítását, az ablaktörlőket, szélvédőket, ha pedig hibás működést, rossz állapotot tapasztalnak, ajánlatot adnak a hiba kijavítására, a járművezető pedig eldöntheti, elvégezteti-e a javítást, természetesen ezt már térítés ellenében.
-Azok a járművezetők, akik kellően gondosak és átvizsgáltatják autójukat, jellemzően az észlelt hibát ki is javíttatják - közölte Molnár Károly.
Ha a járművezető kéri, térítés ellenében ki is javítják a hibákat

Az országos kampányhoz kiemelt rendőri ellenőrzés is csatlakozik, ennek keretében a közúti ellenőrzések során a rendőrök külön figyelmet fordítanak a fényjelző és világító berendezések működésére, az ablaktörlő lapátok és a szélvédő állapotára, hiszen ezeknek nagy jelentőségük van a téli időszakban a biztonságos közlekedésben. Idén azonban egy újabb ellenőrzési szempontot is bevezettek - tájékoztatott dr. Varga Balázs rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője.
Dr. Varga Balázs rendőr alezredes az ellenőrzési szempontokról tájékoztatott

-Kiemelt figyelmet fordítunk a vezetés közben mobiltelefont használók kiszűrésére, hiszen a mobiltelefon használatakor több másodpercig levesszük a tekintetünket az útról, ez gyakorlatilag olyan, mintha bekötött szemmel vezetnénk, mégsem tudatosul a vezetők többségében, hogy ez mennyire veszélyes - jelentette ki. Az alezredes egy egyszerű példával illusztrálta ezt a helyzetet: 90 km/h-s sebességnél másodpercenként 25 métert teszünk úgy meg, hogy nem látjuk az utat.
-Ha belegondolunk, hogy menyi időbe telik, míg a címlistából kiválasztunk egy felhívni kívánt személyt, hány másodpercet töltünk a telefonunk nézésével, akkor könnyen kiszámolhatjuk, hogy akár több száz métert is megteszünk vakon - figyelmeztetett. Az alezredes azt is elmondta, ellenőrzéseik során olyan vezetővel is találkoztak, aki sms-t írt vezetés közben, az így megtett út szintén több száz méter lehet.
A kampányhoz közúti ellenőrzéssorozat is társul

Az ellenőrzés során tapasztalt hiányosságokra a rendőrök felhívják a figyelmet, szabálysértés esetén pedig a megfelelő szankciókkal élnek, mobiltelefon használata esetén például fix 10 ezer forintos bírságra számíthat a járművezető - tudtuk meg.

A Látni és látszani kampány idején a pápai rendőrök az ellenőrzéskor tájékoztatót adnak át a kampány nyújtotta lehetőségről, a szabályos közlekedőknek pedig jégkaparót és szélvédő sérülést védő matricát adnak.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!