A sándorgyuri - 80 év 50 percben címmel mutatta be új filmjét Kocsis Tibor


2018-11-27 20:57:52  | cikk: Babos Petra  | 


A sándorgyuri - 80 év 50 percben címmel mutatta be új filmjét Kocsis Tibor  főképe
Dokumentumfilm készült Sándor György humoralistáról. A pápai születésű, Balázs Béla- díjas filmművész a legendás humorista életpályáját és munkásságát állította reflektorfénybe új alkotásában. A filmet hétfő este mutatták be a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében. Beszédében Áldozó Tamás polgármester gratulációja mellett megköszönte Kocsis Tibornak, hogy elhozta filmet a pápai közönségnek. Mint mondta, az elmúlt években volt alkalma megtapasztalni a rendező azt a fajta erős kötődését, elkötelezettséget, amelyet az általa kiválasztott témák iránt érez, valamint azt az őszinteséget is, amellyel a témáit feldolgozza. Majd köszöntötte a Nemzet Művészét, a Kossuth-díjas Sándor Györgyöt, s örömét fejezte ki, hogy ő is eljött a pápai az eseményre.
A vetítést megelőzően Kocsis Tibor elmondta: sok minden érdekli, ám úgy gondolja, hogy a témák választják őt.
- Egyszerűen véletlenül belebotlok valami izgalmasba. Ökológiai érdeklődésem vezetett az Új Eldorádóhoz, külföldön jártam, amikor rájöttem, hogy a Kubala-történet önálló feldolgozásért kiált, a Békebeli Budapest miatt pedig egy osztrák producer keresett fel. A sándorgyuri pedig úgy jött, hogy volt kolléganőm, Csonka Judit vágó - Sándor György felesége - szólt, hogy a Gyuri már harmadszor nézi meg az Urániában a Magyarok a Barcáért című munkámat, mert az első két alkalommal annyira könnyezett, hogy nem látta a filmet. Gondoltam, odamegyek hozzá, hiszen régóta nagy kedvencem. Átölelt és azt mondta,: „te vagy a Kocsis Tibi? Ha valamikor film lesz az életemből, azt csak te rendezheted”...és így lett. Ez rendkívül megtisztelő volt számomra. Két éves komoly és kemény munka következett - mesélte tovább a történetet a rendező, majd hozzátette: Gyuri hihetetlenül precíz művész, aki a végtelenségig maximalista és igényes. A közös munka során mindkettőjük maximalizmusa egymásnak feszült, így nem volt egyszerű összehozni a művet. Nagy barátság és nagy összeveszés egyaránt jellemezte a két évet. Végül megszületett az alkotás. Kocsis Tibor hozzátette, hogy a filmmel járják az országot, s ami kimaradt belőle, arról mindketten szívesen tesznek említést az érdeklődőknek.
Sándor György a film kapcsán elmondta, hogy nagyon jó volt együtt dolgozni Tiborral, tökéletesen meg van vele elégedve, hiszen 50 percben nem volt könnyű 80 évet bemutatni, de megvalósították. Sándor György 1938. április 4-én született, Budapesten. Munkaszolgálatra elhurcolt édesapját négy éves korában látta utoljára, édesanyja úgy maradt életben, hogy kilépett az Auschwitzba tartó menetoszlopból. A zsidó, ateista gyökerekkel rendelkező humoralista 1978-ban Jelenits István hatására katolizált, s onnantól mintegy küldetésévé vált a vallások, világnézetek közti hídszerep. Legkedvesebb és legismertebb jelenetei máig a rejtett kamerás utcai játékok, amikor nagy szeretettel viccelte meg az embereket: leszólította a járókelőket egy Burda szabásmintával a kezében például a Majtényi Frigyes utcát keresve, vagy éppen taxisként „szerencsétlenkedett”.
- A jó humor minden időben jó humor. Léptem már fel stand up-osokkal, például Bödőcs Tiborral is. Szeretem zajosan megnevettetni a közönséget, aztán mindent elkövetek, hogy érdemben valami mélyebbet mondjak, amin nem nevetek, de elfogadják - fűzte hozzá a humoralista.
A máig népszerű nevettetővel kapcsolatos emlékeit, gondolatait a filmben megosztja többek között a Pásztor Erzsi, Szinetár Miklós, Galla Miklós, Verebes István és Szörényi Levente, de szerepel a filmben Bródy János, Bödőcs Tibor, Karinthy Márton, Jordán Tamás, Jelenits István, Koltai Róbert és Eperjes Károly is.
A vetítést követően Sándor György önálló műsoraiból nyújtott át egy csokorra való válogatást a lelkes és hálás pápai közönségnek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!