Kápolnakereszt helyreállítására gyűjtöttek


2018-11-27 00:10:51  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Kápolnakereszt helyreállítására gyűjtöttek főképe
Négyszázezer forint gyűlt össze a tizedik alkalommal megtartott Szent Erzsébet-napi jótékonysági esten, melynek bevételét ezúttal a Szent József-kápolna keresztjének helyreállítására fordítják.

A Szent Anna-plébánia által szervezett, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében megrendezett esemény elején Salgó Ferenc plébános elmondta, az előző kilenc jótékonysági est során összegyűlt adományokkal mindig a plébánia karitászmunkáját, a szegények megsegítésére irányuló tevékenységét támogatták. Ám most az élet közbeszólt: ezúttal a felajánlásokat a Szent József-kápolna keresztjének helyreállítására fordítják, ugyanis az tavaly megsérült egy viharban, és azóta a földön fekszik. A plébános hangsúlyozta, a keresztnek a templom tornyán van a helye, azonban sajnos eddig sem a biztosító, sem a kivitelező nem vállalt felelősséget a kárért. – Szent Erzsébet Krisztus keresztjéből merített erőt, hogy az elesettek, a szegények, a betegek, az árvák, az özvegyek nagy gyámolítója legyen, saját szenvedései ellenére. Ne féljünk másokért élni! – fogalmazott Salgó Ferenc.

Márfi Gyula veszprémi érsek köszöntőjében ismertette Árpád-házi Szent Erzsébet életútját, életfelfogását, a személye körül kialakult kultuszt. Mint mondta, Szent Erzsébet királyi családból származott, mégis igyekezett nagyon szerényen élni, miközben életét a szegények, az elesettek, a betegek támogatására tette fel. Mindössze 24 évet élt, 1235-ben több mint egymillió ember vett részt a szentté avatásán. A jótékonysági estnek Márfi Gyula mellett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő volt a fővédnöke – a kormánypárti politikus hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen.

A beszédeket követő gálaműsor során Európa közepén címmel zenés-irodalmi összeállítást adott elő Nemcsák Károly Jászai Mari-díjas színművész és Szabó Gyula Győző énekes. Emellett Keresztes János színész és Babos Tibor versmondó szavalattal, a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület tagjai pedig néptánccal örvendeztették meg a közönséget.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!