80 éves a Közgáz - megkezdődött az ünnepi hét


2018-11-26 23:34:02  | cikk: HuHa  | 


80 éves a Közgáz - megkezdődött az ünnepi hét főképe
1939. szeptember 1-jén indult meg a Református Kollégium kereskedelmi tagozata, a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma jogelődje. A 80 éves jubileumát ünneplő intézmény egy héten át tartó rendezvénysorozatot szervezett az alkalomból, melynek megnyitóját ma délelőtt tartották az iskola dísztermében.
Az iskola régi és jelenlegi pedagógusai, helyi iskolák vezetői és az intézmény partnerei vettek részt a megnyitón 
A megjelenteket Áldozó Tamás polgármester köszöntötte, beszédében arról szólt, hogy a 80 éves évfordulóját ünnepli az intézmény, azonban közvetett módon, a Református Kollégiumhoz kötődve sokkal régebbi múlt áll mögötte. A közeli múltról szólva elmondta, az iskola elmúlt húsz évét közelről követhette figyelemmel, hol családi kapcsolatok, hol a fenntartó képviseletében. Mint mondta, ezeket az évtizedek az iskola-összevonásokkal, fenntartó váltásokkal jól ismeri mindenki.
-Mindezek ellenére, a Közgáz mindig ugyanaz maradt. Ha definiálni kell, mit jelent számomra a Közgáz, azt tudom mondani, egy olyan iskolát, mely rugalmasan tudott alkalmazkodni mindig a kihívásokhoz, olyan iskolát, ahol jól felkészült, elkötelezett tanárok tanítottak, olyan iskolát, ahonnan jól felkészült fiatalok sokasága kerül ki, s ezek a fiatalok az élet számos területén állják meg helyüket - fogalmazott. Hozzátette, ez azért is van így, mert nagy a kényszer és élő a kapcsolat a gazdasággal, hiszen a pénzügyek, a bankvilág, a biztosítási világ az, amely leginkább kénytelen követni a világtrendeket, ahol a leginkább átjárható az egyik nemzetgazdaság a másikba.
Áldozó Tamás polgármester jókívánságait is megfogalmazta az ünneplő iskola számára

A polgármester azt kívánta, ez az évforduló legyen egy olyan megálló, egy olyan pillanat, amikor az iskola visszatekintve örülhet a gazdagságának, számba vehet eredményeket, tanítványokat, sikereket és erőt meríthet a jövőre, megerősítheti töretlen optimizmusát.

Az ünnepi hét megnyitóján vette át az iskola a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola Pályázat díját, melyet Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára adott át. Mint mondta, két évvel ezelőtt írták ki ezt a pályázatot először, a cél, hogy azokat az intézményeket díjazzák, melyek felismerték, hogy fontos fogyasztói tudatosságra nevelni diákjaikat. A fogyasztóvédelem ugyan nem kötelező tantárgy a köznevelésben, de szükséges, hogy az iskolák felismerjék és valamilyen alternatív módon beillesszék a fogyasztóvédelem oktatását a tanrendjükbe.
-Pályázatukban láttuk, hogy kiemelten kezelik az internetes kereskedelemre való oktatást, a közösségi média tudatos használatára való nevelést. Ugyancsak kiemelkedő a pénzügyi tudatosságra nevelés - ez az iskola jellegének is köszönhető -, és a fenntartható fejlődésre, fenntartható fogyasztásra való nevelés. Köszönjük vállalásukat, mely szerint a helyi és megyei fogyasztóbarát vállalkozásokat, termelői piacokat fognak látogatni, ez azért is fontos, mert ebből az iskolából nemcsak a jövő fogyasztói kerülnek ki, hanem a jövő vállalkozói is.
A Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola Díjat Berta Ildikó, Közgáz tagintézmény-vezetője vette át a helyettes államtitkártól.
Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola Díjat kapott a Közgáz

A tagintézmény-vezető ünnepi beszédében az oktatási intézmény múltját idézte fel.
-A múltat az emlékezet köti össze a jelennel. Ha nem ismerjük gyökereinket, nincsenek meghatározó emlékeink a felnőtt életbe vezető útról, akkor életünk nehéz pillanataiban nem találunk kapaszkodót - mondta, kiemelve, az iskola egyik legfontosabb célja a múlt tisztelete, melynek alappillére az iskola történetének, krónikájának ismerete, szellemiségének megőrzése, átörökítése.
Berta Ildikó tagintézmény-vezető az iskola múltját idézte fel

Berta Ildikó a jelenleg az iskolában tanuló diákok dédszüleinek idejére repítette vissza a jelenlévőket, amikor az intézmény történetét elevenítette fel. Megemlítette, az 1939-es első tanévet, amikor 50 fiútanulóval indult meg a Református Kollégium kereskedelmi tagozata, melynek diákjai 1943-ban érettségiztek. Itt tanult Nagy László költő, műfordító, aki 1945-ben végzett az iskolában. Az iskolát 1948-ban államosították, előbb közgazdasági gimnázium, majd közgazdasági középiskolaként működött. 1958-tól mezőgazdasági tagozat is indult az iskolában. Az intézmény 1957-ben a volt Állami Tanítóképző épületébe, a mai oktatás helyszínére költözött, és 1958-ben vette fel Jókai Mór nevét. A tagintézmény-vezető emlékeztetett a 70-es, 80-as évek változásaira, és az 1990-es évre, amikor az ötödéves képzést elindították, 2005-re, amikor megindult a felnőttképzés az iskola falai között, valamint 2008-ra, amikor a Mezővel közös igazgatás alá kerültek. 2013-ben lett a fenntartó a Kklebelsberg Intézményfenntartó Központ, s még abban az ében ismét önállóvá vált. 2015-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium lett a fenntartó, ekkor megint új nevet kapott az intézmény. A következő esztendő újabb fenntartóváltást és új intézményfajtát - szakgimnáziumot és új típusú szakközépiskolát - hozott. Az iskola 80 éve alatt összesen 14-szer váltott nevet - jegyezte meg.
-A felsoroltakból látszik, változatos, kihívásokkal teli életút a miénk. Mégis úgy gondolom, hogy ez az életút nem csupán évszámok és állomások összessége. Sokkal inkább az, amiről az adatok nem beszélnek: az elmúlt évtizedekben itt tanító tanárok, kollégák szakmai tudása, áldozatos munkája, valamint az itt tanuló diákok tudásvágya, szorgalma az, ami hozzájárult az elmúlt 80 év sikereihez, eredményeihez, hozzásegített a megmaradáshoz és biztos alapot nyújt jelenünkhöz, jövőnkhöz.
Az iskolatörténeti kiállítás számos régi emléket vonultat fel

Az ünnepi alkalomra iskolatörténeti kiállítás is készült, melyet Magyar Géza állított össze és ajánlott a jelenlévők figyelmébe. Elmondta, míg a régi időkből számos kézzel fogható tárgyi emléket, dokumentumot lelt fel kutatásai során, addig a közeli múltból, a digitális világ idejéből kevés ilyen mutatható be. A kiállítási anyagból kiemelte a legrégebbi érdekességeket - például a kereskedelmi tagozat létrehozásáról szóló jegyzőkönyvet -, a névadó, Jókai Mórhoz kapcsolódó dokumentumokat, és azokat az elmúlt évtizedekben keletkezett dokumentumokat, melyek az intézmény működésébe adnak bepillantást.
A PSZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma a jeles évfordulóra egy összefoglaló évkönyvet is kiadott, a nyitórendezvényen résztvevők ebből kaptak is egy-egy példányt.
A jubileumra emlékköyv is készült

A jubileumi hét további programokkal várja az ünneplő iskola diákjait, kedden 12 órás felolvasást tartanak Jókai műveiből, szerdán sportnapot rendeznek, csütörtökön szakmai versenyt lesz négy hasonló profilú intézmény részvételével, pénteken pedig pályaorientációs napra várják a diákokat, öregdiákok tartanak előadást, este pedig gálaműsorral zárják a hetet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!