Jógáztak a nátuskerti ovisok


2018-11-24 18:25:30  | cikk: pi-pa  | 


Jógáztak a nátuskerti ovisok főképe
A közelmúltban indította útjára mozgásos tehetséggondozó programját a Pápai Városi Óvodák Nátuskerti Tagóvodája, s a péntekenként megtartott foglalkozás mára a résztvevő gyermekek kedvencévé vált.
Geszti Dóra, a tagóvoda vezetője hírportálunknak elmondta, napjainkban egyre gyakoribbak a mozgásszervi betegségek, ezért fontos, hogy már óvodáskorban megkezdjék a mozgás megszerettetését. Mozgásos tehetséggondozó műhelyükben ezért szeretnének lehetőséget biztosítani az ovisoknak arra, hogy többféle mozgásformával is megismerkedjenek, s ezáltal mindennapjaik részévé váljon a mozgás, a sport. Egy korábbi foglalkozáson a Bosu Kids edzést mutatták be a kicsiknek, a mostani pénteken pedig gyermek jóga foglalkozást tartott számukra Nagy Rita jógaoktató.
A foglalkozás középpontjában a mozgás, a játékosság és a mese állt. A gyerekek egy képzeletbeli varázsszőnyegen elrepülhettek Jóga országba, ahol egy bájos mese segítségével ismerkedhettek meg a gyermekek ezzel a mozgásformával. Az apróságok a zebra unokatestvérét kereső csikó történetét eljátszva, állatok mozgását utánozva, észrevétlenül, játékba ágyazva végeztek rövid relaxációt, légző gyakorlatot, koncentráció és figyelem összpontosító gyakorlatot, nagymozgásos gyakorlatokat és érzelmi intelligenciát fejlesztő gyakorlatokat.
A nátuskerti ovisok vidáman és érdeklődve vettek részt a foglalkozáson, s ügyesen utánozták a számukra eddig még ismeretlen mozgásokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!