Perutz FC: A szép búcsú a cél


2018-11-23 16:38:57  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu - archív  | 


Perutz FC: A szép búcsú a cél főképe
Az NB III-as labdarúgó bajnokság őszi idényét 9. helyen záró Ménfőcsanak ellen játssza a tavasz előrehozott bajnokiját a Perutz FC.

A mutatott forma alapján talán nem jön jókor a téli szünet a pápai csapat számára, hiszen Rozmán László tanítványai a Csepel és a BKV Előre legyőzése után egy jó első félidőnek köszönhetően az őszi szezon utolsó meccsén az Andráshidát is két vállra fektették, ehhez Vallejos Dominique duplája mellett némi szerencse is kellett.

- Tudtuk, hogy az Andráshida nem fogja megkönnyíteni a dolgunkat, masszív ellenfél hírében állnak, amit igazoltak is - mondta a múlt szombati bajnokival kapcsolatban Rozmán László. - Az első félidő rendben volt, egyedül a gyorsaságot hiányoltam a játékunkból. A második felvonásban 2-0 után volt lehetőségünk lezárni a meccset, sajnos kimaradt a helyzet, a Zala megyeiek pedig találtak egy gólt, ami teljesen megzavart minket. Szerencsére túléltük ezt az időszakot és behúztuk sorozatban a harmadik győzelmünket.

Az évből egyetlen mérkőzése van hátra a sárga-kékeknek, november 25-én 13 órai kezdéssel Ménfőcsanak látogat a Várkert útra, akikkel augusztus 4-én 0-0-s döntetlent játszottak. Nincsenek könnyű helyzetben a Győr-Moson-Sopron megyeiek, hiszen az Ajka és a Pénzügyőr ellen is alulmaradtak, emiatt megköszönték Mayer János vezetőedző munkáját, helyét Németh Miklós pályaedző és Kovács Zsolt utánpótlás vezető vette át, akiknek nem sikerült jól a debütálásuk, hiszen egy góllal a Puskás II. is legyőzte az újoncot.

- Az év végére szeretnénk legalább még egy helyet javítani a tabellán és egy újabb sikerrel tapadni az élmezőnyhöz - folytatta a pápaiak trénere. - Teljesen más mérkőzésre számítok, mint az idénynyitón, nagy kérdés, hogy az edzőváltás miként hat a vendég csapatra, de nem foglalkozunk a Ménfőcsanakkal, csak magunkra koncentrálunk és szeretnénk győzelemmel búcsúzni az évtől - zárta gondolatait a vezetőedző.


Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!