Ammónia jutott a légtérbe a feltételezés szerint


2018-11-20 18:19:57  | cikk: Babos Petra  | 


Ammónia jutott a légtérbe a feltételezés szerint főképe
Feltételezett helyzet alapján ma 14 órakor a Veszprém MKI Tevékenység Irányítási Központjába telefonos jelzés fut be, hogy a Pápai Hús Kft. Kisfaludy utcai telephelyén működő ammóniás hűtési rendszer részét képező -10 Celsius fokos ammónia folyadék tartály alatti térben telepített ammónia szivattyúk egyike meghibásodott. A meghibásodás következtében cseppfolyós ammónia került a szabadba, amely azonnal elpárolgott és a környezeti légtérbe jutott. A rendőrség lezárta a helyszínt, a húsgyár környékét, s számos tűzoltóautó vonult a helyszínre. A Városházán pedig összeült az Operatív Törzs. De szerencsére nem kell megijedni, mert mindez csak egy összehangolt gyakorlat volt.
Megyeri Lászlótól, a Pápai Hús Kft. műszaki igazgatójától megtudtuk, a húsgyár veszélyes üzemnek számít, küszöbérték alatti ammóniamennyiség miatt, amit hűtőközegként használnak, ebből adódóan van katasztrófavédelmi engedélyük, s Súlyos Káresemény Elhárítási Terv (SKET) is. Ezért kötelező évente gyakorlatot tartani a katasztrófavédelem bevonásával, s ezt három évente a városi védelmi gyakorlatával egyidőben végzik.
- A gyakorlat szerint szivárgást észleltek az edénytérben. A gyárban tartózkodó hűtőgépészek azonnal elindították a beépített vízpajzsot, hogy a szivárgó ammóniát elnyelje, majd védőruhába öltözve elindultak felderíteni a szivárgás pontos helyét. Ezzel egy időben értesítették a Katasztrófavédelmet és velük együttműködve megszüntették a problémát - mondta el a műszaki igazgató.
A műszaki igazgató értesítette Pápa város alpolgármesterét és az intézkedési sorban megjelölt további személyeket, intézményeket. Az alpolgármester megelőző jelleggel azonnali lakosságvédelmi intézkedést vezetett be és elzárkóztatást rendelt el az érintett településrészen. A rendőrség tájékoztatta a lakosságot hangosbemondón keresztül.
Unger Tamás alpolgármester, a gyakorlat parancsnoka, az Operatív Törzs vezetője mint mondta, az ilyen katasztrófahelyzetben értesítik a városvezetést a kialakult helyzetről, majd a város vezetője a katasztrófa helyszínére megy és személyesen győződik meg arról, hogy a lakosság nincs-e veszélyben. Parancsnokként, a katasztrófavédelem szakmai iránymutatása alapján utasítja az intézkedő szerveket az elvégzendő feladatokról, ezt próbálta minél hitelesebben modellezni a gyakorlat is. A gyakorlat alkalmával a katasztrófa elhárításában résztvevő szervek megerősítették a pápaiakban, hogy kitűnően megállják a helyüket, összeszokottan és gyakorlatiasan, szakszerűen kezelik az ilyen helyzeteket - emelte ki Unger Tamás.
Gyimóthy Lajos tűzoltó alezredes, a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség megbízott kirendeltség-vezetője elmondta, ezúttal egy komplex gyakorlatot végeztek el. Nemcsak a húsgyár ammónia szivárgás megszűntetését, hanem a szivárgás következményeinek a felszámolásáról is intézkednek.
-Mivel az ammóniát lecsapattuk, erősen lúgos anyag került a csatornahálózatba, ami kikerült a szennyvíztelepre, s ott az élőflórát felborította. Ezért kellett intézkedni - tudtuk meg a kirendeltség-vezetőtől, aki hozzátette, a gyakorlat során a környék lakosságának az elzárkóztatása is megtörtént, vagyis a rendőrség és a polgárőrség hangosbemondón utasította az embereket, hogy zárják be a nyílászárókat.
A katasztrófavédelem három gépjárművel vonult a helyszínre, 11 fővel. A szivárgás környékét 4 vízpajzzsal zárták körül, továbbá egy autóval mérték a levegő veszélyes anyag koncentrációját.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!