25 éves a Pápa Városi Televízió


2018-11-17 14:38:36  | cikk: Babos Petra  | 


25 éves a Pápa Városi Televízió főképe
Negyedszázaddal ezelőtt, 1993. november 16-án láthatták a pápaiak a Pápa Városi Televízió első adását, a 25 éves évfordulót pénteken este 3 órás élő televízióműsorral ünnepelte a tévé. A nagyszabású programhoz külső helyszínt választottak, a Városháza üléstermében rendezték be a stúdiót, innen sugározták a különleges műsort. A tévések vendégeket is hívtak: a város intézményeinek, szervezeteinek vezetői, a képviselő-testület tagjai és a televízió egykori munkatársai a helyszínen élhették át egy élő televíziós adás készítésének élményét.
A műsor elején Pápa Város Fúvószenekara játszotta el az adásszignált, majd Varga András főszerkesztő, intézményvezető köszöntötte a tévénézőket, éppúgy, mint negyedszázaddal ezelőtt. Felidézte a 25 évvel ezelőtti adáskezdéskor elhangzott gondolatait, majd az azóta eltelt időről beszélt.
-Ha belegondolok, hogy akkor még videómagnóval a hónunk alatt, elmentünk a lakótelepek kábelközpontjaiba és kazettáról játszottuk le az adást, ma pedig már digitális, földfelszíni sugárzással, full HD minőségben jutunk el nézőinkhez, azt hiszem mondhatjuk, hogy nagy utat tettünk meg - mondta az élő műsor elején.
Varga András, a Pápa Városi Televízió főszerkesztője

Abban az időben heti egy óra adást készített a városi tévé, ma pedig napi több híradóanyagot és hetente több óra tematikus magazint állít össze, ami szintén nagy előrelépést jelent. Az akkor még alig ismert kis intézmény pár alkalmazottja jobbára munka mellett végezte egy induló médium napi teendőit, mára pedig már egy bejáratott kommunikációs központtá lett a televízió - emlékeztetett Varga András.
-Egy-egy ilyen nagyobb évfordulónál meg szokták kérdezni, hogy mire emlékszem legszívesebben. Magamban én ezt úgy fogalmaztam meg, hogy nekem a legnagyobb élményem az éppen aktuális csapatommal való napi feladat elvégzése. És higgyék el, ezt nem azért mondom, mert most ők is hallják. Meggyőződésem, hogy a Pápa Városi Televízióban mindig olyan stáb dolgozott, akik összefogva, egy célért dolgoztak, méghozzá azért, hogy minden eseményen legyen forgató stáb, az elkészült felvétel adásképes formába kerüljön, majd mindez el is jusson a nézőkhöz. Jelmondatunk a kezdetektől az, hogy „Tőlünk tudhat meg a városról a legtöbbet, és a város is tőlünk tudhat meg a legtöbbet Önről.” Ezért tehát nekünk a város minden eseményén ott kell lennünk és azt be kell tudnunk mutatni a város lakóinak, a pápaiaknak.
A főszerkesztő arról is szólt köszöntőjében, nagyon fontos feladatuk a megörökített történések archiválása, mellyel őrzik az elmúlt 25 év lenyomatát. A jövendőbeli kutató, aki majd egyszer kíváncsi lesz a 20. század utolsó éveire, az ezredfordulóra és a 21. század elejére hatalmas kincseket találhat ebben a gyűjteményben.
-Olyan helyeket, épületeket láthat, melyek már nincsenek meg, láthatja az újak építését. Megismerhet olyan embereket, akik már régen nem élnek, de életművük nyomot hagyott a városon. De találkozhat egyszerű pápaiakkal, akik csak élték mindennapi életüket egy dunántúli kisvárosban. Ha tehát valaki megkérdezné mire vagyok a legbüszkébb gondolkodás nélkül válaszolnám, hogy az archívumunkra, mely már egyre nagyobb mértékben, digitális formában is elérhető és kutatható.
A főszerkesztő a születésnap kapcsán úgy fogalmazott, a születésnapi torta gyertyáinak elfújásakor ő is kíván valamit, azt, hogy még nagyon sok jubileumi adása lehessen a Pápa Városi Televíziónak.
A különleges adáskezdés után a pénteki műsorfolyam jelentkezett, az Iciri-Piciri gyermekműsorral, a Híradóval és a Végre Péntek magazinnal, természetesen minden műsor a jeles évforduló jegyében készült. Az élő magazinműsorban sok vendég idézte fel a televízióhoz kapcsolódó emlékeit, mesélt a közös munkákról és mondta el jókívánságait. Az adás vendége volt dr. Áldozó Tamás polgármester, aki a többek között a jövőbeni elvárásait fogalmazta meg az önkormányzati intézményként működő tévével kapcsolatban, dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, volt polgármester, aki pedig a tévé megalakulására tekintett vissza. A műsorban élő beszélgetést láthattak a nézők több olyan szervezettel és civil személlyel, akik rendszeres szereplői a Pápa Városi Televízió műsorának és jó kapcsolatot ápolnak a tévé munkatársaival, az adás vendégei voltak régi pápatévések, több korábbi kolléga pedig videóüzenetben kívánt boldog születésnapot a jubiláló helyi televíziónak. Különleges videoüzenetben üdvözölte az ünnepeltet az MH Pápa Bázisrepülőtér és a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség. A műsorban fellépett az Erkel-iskola Csengettyű csoportja, Bene Gabi, Ekanem Bálint Emota és Győry Zoltán, Kossuth Gergő, a Vadvirág Néptáncegyüttes, Csukárdi Sándor és Reiner Péter.
Az ünnepi adásra hónapokon át készült a Pápa Városi Televízió, a műsor összeállításában és lebonyolításában a stáb valamennyi tagjai részt vett, a helyszínen hét kamera forgatott, a jubileumi adás egyedi hírműsorát Varga Bea és Németh Anna vezette, az élő adást pedig Vadász Krisztina és Huszár Hajnal vezette - tudtuk meg Varga András főszerkesztőtől. A pénteki műsort nemcsak a televízió képernyőjén, hanem az interneten is végigkövethették a nézők, a műsor egyes részleteit pedig a vasárnapi ismétlő adásban is megtekinthetik az érdeklődők.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!