Somogyváry-emlékfüzetet adott ki a városbarát egylet


2018-11-17 10:24:19  | cikk: Babos Petra  | 


Somogyváry-emlékfüzetet adott ki a városbarát egylet főképe
Az „Elsősorban pápai” Városbarát Egylet (EpVE) bemutatta azt az ismeretterjesztő kiadványt, amely a Somogyváry-emlékfüzet címet viseli. A kiadványt Kerecsényi Zoltán EpVE-ügyvivő állította össze az 1848/49-es magyar polgári forradalom és szabadságharc kerek 170. évfordulója, valamint Somogyváry Gyula méltatlanul elfeledett, pápai felmenőkkel büszkélkedő magyar író, költő, újságíró halálának 65. évfordulója jegyében. A programon Somogyváry Gyula életéről, pályafutásáról Kerecsényi Zoltán tartott előadást, abban külön is kiemelve a 100 éve lezárult első világháború fontosabb eseményeit, magyar következményeit, illetve Somogyváry három éves orosz, román és olasz fronton való szolgálatát, ahonnan éppen 1918-ban, betegség következtében, tartalékos főhadnagyként tért haza. Ebből a száz esztendővel ezelőtti 1918-as évből Kerecsényi egy-két Somogyváry-verset is megosztott hallgatóságával, Vennes Gyöngyi egyleti önkéntes tolmácsolásában pedig „A hadtest hű marad” című regényből hallgathattak meg az érdeklődők egy pápai vonatkozású kis részletet, amely egyben Kossuth Lajosra is emlékeztetett.
-Az EpVE 2016-ban vállalta fel Somogyváry Gyula helyi emlékezetének fenntartását, azóta nem egy alkalommal hívták már fel a figyelmet a méltatlanul agyonhallgatott, tragikus sorsú, pápai felmenőkkel bíró magyar irodalmárra és műveire. Az elmúlt években emlékeztettek Somogyváry Freißberger-felmenőire a város szinte egyetlenegy „parasztbarokk” épületénél, a Nagytemplommal egyidős „ősi fészeknél”, a Kígyó utcai háznál. Vittek koszorút Somogyváry budapesti nyugvóhelyére, rendeztek kiskiállítást, emlékeztettek Somogyváry Gyula „A hadtest hű maradjából”, illetve „A Pirossapkás Kislányból” is jól ismert egykori pápai járási szolgabíró, Eöry-Szabó Antal '48-as nemzetőr és Szladik János '48-as honvéd tűzmester alakjára mindmáig meglévő nyugvóhelyeiknél a pápai temetőkertekben. 2018 nyara óta Somogyváry Gyula író pápai emlékezete hivatalosan is helyi érték, Pápa város Értéktárának része. A mintegy kétszáz példányban közreadott Somogyváry-emlékfüzetet az EpVE ismeretterjesztésre szánja, önkénteseiken és barátaikon túl juttatnak el belőle többek között pápai oktatási intézmények könyvtárainak is. A cél, hogy a kiadványban olvasottak hatására az olvasók időt szakítsanak maguknak arra, hogy kézbe vegyék Somogyváry Gyula műveit, különösen a pápai vonatkozásúakat, hogy újra felfedezzék maguknak ezt a sokáig mellőzött irodalmárt, hogy újra minél több helyi otthonban ott legyen a könyvespolcokon egy-egy pápai vonatkozású Somogyváry-kötet. Az EpVE természetesen a jövőben sem kívánja feledtetni Somogyváryt, 2019-ben a tavalyi és idei ?48-as, Petőfi, Jókai témájú rejtvényfüzetükhöz hasonló Somogyvárys feladatgyűjteményt szeretnének majd közreadni, illetve tervezik kéthavi alkalommal „Somogyváry-olvasókör” néven összejönni helyi Somogyváry-műveket szeretőkkel, amikor is közösen olvasnák fel, osztanák meg, beszélnék meg egymással a pápai vonatkozású műveket, részleteket. S továbbra is fő célja a kis közösségnek, hogy egyszer Pápán emléktáblát kaphasson Somogyváry Gyula - tájékoztatta hírportálunkat Kerecsényi Zoltán.
Az összejövetelen elfogyasztották azt a Kossuth-tortát, amely a három éves egylet „születésnapjára” készült.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!