A Kiss Kata Zenekar koncertezett az Erkelben


2018-11-12 18:25:46  | cikk: Babos Petra  | 


A Kiss Kata Zenekar koncertezett az Erkelben főképe
A Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola idén is megszervezte a magyar hetet, Magyar vagyok címmel. A projekt során változatos programokat kínálnak, melyek segítségével az erkeles diákok, a QSI tanulói, tanárai betekintést nyerhetnek a magyar kultúra, néphagyomány és gasztronómia rejtelmeibe. A projekt valamennyi programján a QSI iskola diákjai és tanárai is részt vesznek.
Ma délután a Kiss Kata Zenekar látogatott el az iskolába, s adott fergeteges hangulatú koncertet.
Kiss Kata a koncert előtt elmondta, nagy öröm számukra, hogy ismét az Erkelbe jöhettek, ahová minden alkalommal szívesen érkeznek.
-Az iskola és a zenekar között nagyon mély barátság alakult ki az évek során. Büszkék vagyunk az erkelesekre, akik az ország olyan különleges intézményei közé tartoznak, ahol nagyon muzikálisak a diákok. A gyerekekből hatalmas szeretet árad, ami példaértékű - tudtuk meg az énekesnőtől, aki hozzáfűzte, minden alkalommal emeli a fellépéseik színvonalát, ha az erekeles diákok is velük énekelnek.
-Az együttes a rockzene sodró lendületét használja fel ahhoz, hogy a magyar népdalkincs az ifjabb korosztály szívéhez-lelkéhez is utat találjon. 2017. március 15-én jelent meg a Kiss Kata Zenekar exkluzív kiadványa Magyarból jeles címmel. Ezen a CD-n olyan dalok szerepelnek, amelyek legnagyobb magyar ünnepeinkhez kapcsolódnak. DVD-t is tartalmaz a kiadvány, egy werkfilmet, ami a Kossuth Lajos azt üzente című dalra készült. A CD eljutott az ország összes iskolájába, óvodájába, sőt a határon túlra is, segítve ezzel a pedagógusok munkáját. Méltán vagyunk büszkék arra, hogy a Magyar vagyok című dalt erkeles gyerekekkel énekli a művésznő. Az iskola neve és tanulóinak hangja eljutott az egész országba, de a határon túlra is. Ugyanis egy munkakapcsolatból életre szóló barátságot kötöttünk a zenekarral. Többször kaptunk tőlük meghívást közös éneklésre a Duna televízióba, sokszor szerepeltek velünk a karácsonyi, év végi hangversenyeinken. Óriási munkán van túl a zenekar, másfél hónap alatt 90 iskolában adtak koncertet a Magyarból jeles iskolai turnéjukkal. A sokszor napi öt koncert mind más településen azt a cél szolgálta, hogy 40-50 ezer gyerek és mintegy 2-3 ezer pedagógus hallhatta, magyarnak lenni igenis jó - mondta el a koncert elején a zenekarról Kindertné Surányi Lívia tanító.
A rendezvényen Egyházi Andrea tankerületi igazgató elmondta, a Magyar vagyok projektet a tankerületi központ 350.000 Ft-tal támogatta. Mint hangsúlyozta, egy intézmény életében fontos a hagyományőrzés. A Pápai Erkel Ferenc Ének- Zenei Általános Iskola nem először szervezte meg projekthetét „Magyar vagyok!” címmel, amelynek célja a legfontosabb vonásunk, a magyarságunk összefoglalása, feldolgozása, megjelenítése régmúlt és jelen idők tárgyain, viseletein, táncain, szokásain, és nem utolsósorban az iskola profiljába vágóan, zenéjén keresztül.
A projekt jövő hétfőn folytatódik, akkor kézműves forgatagra várják a diákokat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!