Gyenge kezdés után sima győzelem


2018-11-11 18:44:03  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Gyenge kezdés után sima győzelem főképe
A Győrben elszenvedett nyolcpontos vereség (75-67) után a 13 csapatos zöld csoport 11. helyen álló SMAFC ellen folytatta az NB I/B-s kosárlabda bajnokságot a rangsor 7. helyén álló Concordia Motax KC Pápa. Vajda József együttese legutóbbi két hazai mérkőzésén győztesen vonulhatott az öltözőbe, a cél nem is lehetett más, mint a pozitív hazai mérleg megőrzése. Nehéz jelzőket találni az első öt percre, elképzelés nélkül, sok hibával, kapkodva kosaraztak a mieink, aminek meg is lett az eredménye, Vajda József ugyanis 0-13-as eredménynél kért először időt. A rövid fejmosás megtette hatását, hiszen Sonyák kinti dobásaival és feljavuló védekezéssel fokozatosan csökkent a különbség, a negyed végére Murai büntetőivel már csak egy pont volt a hátrány (20-21). Sonyák hármasával indult a második negyed, és a folytatásban is a Pápa dominált, gyors indításokkal és kifejezetten jó védekezéssel teljesen elbizonytalanították a soproniakat, akik ebben a tíz percben összesen öt pontra voltak képesek, Cook két büntetőjével pedig már tíz pont fölé kúszott a differencia a nagyszünetre (37-26). Szünet után folytatódtak az ellenfél felzárkózási kísérletei, de mindig volt egy-egy jó egyéni villanása a pápaiaknak, amivel nemcsak megőrizték, hanem növelték is előnyüket (30.perc 55-36). A negyedik negyedben már csak a különbség mértéke volt kérdéses, a Motax gyenge kezdés után a játék minden elemében jobbnak bizonyult ellenfelénél és megérdemelten nyert 72-48 arányban.

Concordia Motax KC Pápa - SMAFC 72-48 (20-21, 17-5, 18-10, 17-12)

Vajda József: Elhúzódott a junior meccs, emiatt nem tudtunk rendesen bemelegíteni és belealudtunk a meccs elejébe. Az időkérés hatott és felébredtünk, összekaptunk magunkat védekezésben, és elől is jól mozogtunk. A folytatásban már a mi akaratunk érvényesült, örülök, hogy egységesek voltunk.

A bajnokság november 17-én Salgótarjánban folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!