Liba, bor, színpadi műsor - megkezdődött a Szent Márton-napi Újbor Ünnepe


2018-11-11 07:44:09  | cikk: Babos Petra  | 


Liba, bor, színpadi műsor - megkezdődött a Szent Márton-napi Újbor Ünnepe főképe
Ízletes libaételek, jóféle borok és színes műsorok várják szombat délutántól az érdeklődőket az Esterházy-kastély udvarán. Tegnap délután felléptek a Pápai Városi Óvodák Erzsébetvárosi Óvodájának és a Vajda Péter lakótelepi Óvodájának kicsinyei, valamint a Takácsi Kenderke gyermekcsoportja.
Az Erzsébetvárosi Óvoda apróságai

A Szent Márton-napi Újbor Ünnepének hivatalos megnyitóján Áldozó Tamás polgármester szólt az egybegyűltekhez, aki mint mondta, azért gyűltünk össze, hogy boldog borévet kezdjünk, s boldog bor újévet kívánjunk egymásnak, hiszen ez november 11-től a következő év november 11-ig tartó időszak.
Az újbort dr. Mail József apát plébános áldotta meg, aki mint mondta, a bor immáron több mint hatezer éve ejti bűvöletbe az emberiséget. Úgy tartják, hogy az égnek és a földnek az ajándéka, a föld termése. A mezőgazdaságban munkálkodó emberek Istenbe vetették bizalmukat és Isten áldását kérték mindenre. Európa különböző részein szőlőtelepítéseken voltak az egyháznak szentjei, akik védték ezeket a területeket. Több száz szent volt, akiket az egyház kitörölt a névsorból, de három borszent ünnepe megmaradt, az egyik boros szent Orbán, aki pápa volt. Ünnepe májusban,a fagyosszentek után van. Kultuszát annak is köszönheti, hogy ünneplésének időszaka egybeesik a szőlővirágzással, amikor is a tavaszi fagyok a szőlőben még súlyos károkat okozhatnak. A másik szent Szent Márton, a harmadik pedig Szent János, aki a borszentelés ünnepe. Szent Márton-napi borszentelés mellett még Szent János napján szentelik meg a borokat.
Az ünnepi ceremónia hagyományos részeként bor- és pálinkalovagokat is avattak a rendezvény nyitó estjén. A Somló és Környéke Borút Egyesület tagjai mellé egy jelölt, Kossuth Gergő állt fel a színpadra, akit a nagyközönség előtt avattattak borlovaggá. Gergőnek két feladatot kellett sikeresen megoldania: előbb két féle pálinkából kellett kóstolás útján kiválasztani a somlói törkölyt, majd fröccskészítési tudományáról kellett számot adnia. A jelölt sikeresen teljesítette a próbát, így az egyesület elnöke bor- és pálinkalovaggá ütötte őt az eskütételt követően.
Kossuth Gergő kérdésünkre elmondta, évek óta foglalkoztatja a jó minőségű bor fogyasztása. Mint kiemelte, jó mentorai voltak a borivással kapcsolatban. Mivel itt nőtt fel, a Somló közel áll szívéhez, s ezek a fajták a kedvencei is. Gergő a jövőben büszkén fogja elmondani mindenhol, amerre fellép, hogy ő Somló és Környéke Borút Egyesület tagja, s mindenkinek ajánlani fogja a somlói borokat. Gergőtől megtudtuk, nagy öröm számára, hogy őt választották újdonsült tagjuknak az egyesület tagjai.
Kossuth Gergő büszkén vállalta, hogy pártoló tag legyen

Az avatón Szarka Ferenccel a Vén Somló teteje című dalt énekelte el, ami az egyesület indulója is egyben.
Ha már a bornál és a libából készült finomságoknál tartunk, érdemes megemlíteni a rendezvény gasztronómiai kínálatát, hiszen a hétvégi program főszereplői ezek. Az ételekről ezúttal is a Galéria Bisztró gondoskodik, választékukban megtalálható a kemencés sült libacomb és a zabos libamáj újborral és tejföllel.
Orbán László, a Galéria Bisztró vezetője elmondta, a legkedveltebb idén is a libacomb, amit kemencében sütöttek meg. Emellett az idei évben kiegészítették a kínálatot libakolbásszal, amit grillen is meg lehet sütni. Aki persze nem szereti a libát, arról is gondoskodtak, ők kacsamájat ehetnek. Természetesen van libaragu is, ami zsírszegény. Van néhány kézműves termékük is, libatepertőt készítettek és libamájat, amelyet haza lehet vinni.
-A libafogyasztás Magyarországon elsősorban Márton-naphoz köthető, az év többi napján nem annyira jellemző, hogy ezt keresik. A libahús finom, de komolyabb étkezést feltételez, így érdemes hozzá újbort választani, s szépen megteríteni az aszatalt - mondta Orbán László.
A rendezvény idején öt borászat kínálja ízletes nedűit. A szentantalfai Soma Borászat a Nivegy - völgyben gazdálkodik. Boraikat hagyományos módon készítik, a tudás apáról fiúra száll. Édes boraink kizárólag musttal kerülnek édesítésre, az esetlegesen visszamaradt cukortartalom megóvását tekintik nagy tudásuknak.
-A 2018-as év jó minőségű év lehetett, de nem mindenhol az országban. Mi szerencsések vagyunk, hiszen a talajban folyamatosan van nedvesség, az idei nyár során kiváló minőségű szőlőnk termett, úgy gondolom, nagyon nagy szakmai tudást igényelt a növényvédelem és a növényápolás is, így szép, egészséges szőlőt tudtunk szüretelni - mondta Sólyom Péter borász, aki hozzátette, az ünnepre újbort is hoztak, száraz rosét, ami nagyon kedvelt a pápaiak körében. Az újbor mellett forralt bort is kínáltak, aminek nemrégiben Németországban is nagy sikere volt.
A gasztronómiai élvezetekhez szórakoztató programok is csatlakoznak két napon át.
A színpadi produkciók sorát szombat este a Takácsi Kenderszer Néptánccsoport és a Nagyteveli Német Nemzetiségi Kórus is színesítette. Az est során a Folk On 45 együttes is bemutatkozott, akik 2016 novemberétől működnek aktívan. Träger Lili énekes és Szőllősi Lajos akusztikus gitáros a csapat két tagja. Mint mondták, duó zenei koncepciójuk a magyar népzene és az igényes mainstream pop-rock zene azonos hangulatú és harmóniájú, egyfajta különleges, izgalmas keveredése. Repertoárjuk egy részét ezek az érdekes mixek töltik meg, másik részét saját népdal-feldolgozások alkotják. A műfajuk rendkívül népszerű, a hallgatóság kedveli. Az együttes tagjai örömmel jöttek Pápára, nagyon kedvelik a borokat, a libaételeket és a párolt káposztát egyaránt, így a fellépés után megkóstolták a finom ételeket és Lili bort is ivott hozzá.
A szombat estét a Zrínyi Pop zenekar koncertje zárta.
A rendezvény ma délután folytatódik, a változatos színpadi műsorok mellett idén is elindul az elmúlt években nagy népszerűségre szert tett Liba Tour, mely végigvezeti a résztvevőket a város turisztikai attrakcióin és játékos feladatokkal szórakoztatja a vetélkedőre benevezőket. A vasárnapi programon 14 és 17:30 között lehet rész venni. Persze az Esterházy-kastély udvarán ma is lesz bor és pálinka, libasült, kürtőskalács.
A színpadi programok sorát a Szó és Kép Színpad indítja 16 órától, amikor is a Lajstrom című vásári komédiát mutatják be.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!