Tizenegy emlékdiplomás pedagógust köszöntött az önkormányzat


2018-11-10 13:22:04  | cikk: HuHa  | 


Tizenegy emlékdiplomás pedagógust köszöntött az önkormányzat  főképe
Emlékdiplomás tanárokat, tanítókat köszöntött péntek délután Pápa Város Önkormányzata. Az 50, 60, 65 és 70 évvel ezelőtt diplomát szerzetteket a Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiumába hívták meg. Az ünnepelteket a Közgáz 11. évfolyamos diákjai műsorral köszöntötték, melyben versekkel, dalokkal, idézetekkel mondtak köszönetet a tanároknak, tanítóknak és a pedagógusi pálya szépségét és nehézségét jelenítették meg.
A Közgáz diákjai műsorral köszöntötték az emlékdiplomásokat 

Erről szólt ünnepi beszédében Unger Tamás alpolgármester is, aki köszöntője elején felidézte, 1900-ban éppen a tanítóképzés céljára emelték a Közgáz épületét, csaknem hatvan évig e célt szolgálta, a rendezvénynek helyet adó díszterem pedig egykor az oktatás helyszíne volt. Szólt arról is, hogy a most köszöntöttek nehéz időkben kezdték meg pályafutásukat.
-1948, 1953, 1958 és 1963 a háború utáni történelmünknek olyan időszaka volt, melyre nem szívesen emlékezünk, mégis emlékeznünk kell és meg is tesszük. Aki ekkor lépett a pedagógusi pályára, az azt a feladatot vállalta magára, hogy az ország felépítéshez azokat a szakembereket, elméket kellett tanítani, akik aztán segítettek kialakítani az országot, a gazdaságát, életét. Komoly és nehéz időszak volt ez, de később sem volt sokkal egyszerűbb ez a munka - fogalmazott.
Unger Tamás alpolgármester többek között a pedagógusi pálya szépségéről és nehézségéről szólt

Az alpolgármester visszautalt a diákok műsorára, kiemelve, hogy a pedagógusoknak nagyon sokrétű feladatot kell ellátniuk.
-A pedagógusnak egyszerre kell filozófusnak, tanárnak, rendőrnek, szülőnek lenni és mesternek, művésznek. Összetett és egész embert kívánó feladat.
Mint mondta, a régi időkben egyértelműbb volt a jogok és kötelességek világa, az elvárások és követelmények egyértelműek voltak, és ma is jobb lenne, ha így volna. Viktor Hugót idézve arról szólt, gyökerekre és szárnyakra van szüksége a felnövekvő nemzedéknek.
-E két szóban minden benne van. A gyökerek azt a kultúrát, történelmet, azt az életformát, azt a gondolkodást jelentik, amit a tanárnak át kell adni ahhoz, hogy tanítványai nemzeti magyarságtudatát, egyéniségét, személyiségét kialakítsa, szárnyakat pedig annyiban kötelessége adni, hogy ne korlátozza tanítványát abban, hogy képességeit kibontakoztassa, a tanár által átadott ismeretek, jótanácsok és filozófia alapján saját utat találjon magának. Hiszem, hogy akik ma itt ülnek, mindezt megélték.
Unger Tamás megemlítette, az ünnepeltek egykori diákjai ma már szülők, nagyszülők és biztosan megköszönik azt a tudást, útmutatást, amit pedagógusaiktól kaptak. Kiemelte, a város szempontjából a pedagógusok munkája mindig meghatározó volt, hiszen Pápa mindig pedagógiai és kulturális központ volt, nem véletlenül hívták a Dunántúl Athénjének, s ez több oktatási intézményének, neves tanáregyéniségeinek is köszönhető volt. A jubiláló pedagógusoknak jó egészséget és még hosszú, boldog életet kívánt.
Tizenegy padagógust vehetett át emlékdiplomát

Az ünnepségen aranydiplomát vehetett át Varró Lajosné, Bognár József és Orosz Ferenc Péter, gyémántdiplomát kapott dr. Boros Aladárné, Szabó Tiborné és Puskás Kálmánné, 65 éve vette át pedagógusi diplomáját, így vas emlékdiplomát vehetett át Kovács Etelka és Döbrönte Tiborné, és három rubindiplomás pedagógust is köszöntött az önkormányzat: Kovács Lajosnét, Buvári Énochnét és Nagy Imrét, ők 70 évvel ezelőtt lettek pedagógusok.
Buvári Énochné (képünk előterében) 70 évvel ezelőtt lett pedagógus

-Épp a közelmúltban kérdezte meg az unokám, nagymama, hogyhogy te ilyen emlékdiplomát vehetsz át, hiszen akkor 19 éves voltál - mesélte érdeklődésünkre Buvári Énochné, aki 1948-ban végzett a pápai magyar állami népiskolai tanítóképző intézetben - édes fiam, mi akkor 19 évesen mentünk az iskolába és tanítottunk.
A közel 90 éves pedagógus felelevenítette, édesapja is tanító volt, egy Szolnok melletti tanyán éltek, a házban egymás mellett volt a tanítói lakás és az iskola, a diákok pedig kilométereket gyalogoltak vászon táskájukkal az oldalukon az iskoláig. Első saját pedagógusi emlékei közül megemlítette, kezdő tanárként, 19 évesen 16 éves diákokat tanított, s ez nem volt könnyű.
Bognár József ma is ezt a hivatást választaná

Bognár József - aki 50 évvel ezelőtt szerzett magyar-orosz szakos tanári diplomát a Pécsi Tanárképző
Főiskolán - arról mesélt, családjában nem volt pedagógus, mégis már gyermekkorában ezt a hivatást választotta és mindvégig ennek elérésére tanult. A Tarczy Lajos Általános Iskola igazgatójaként vonult nyugállományba 2006-ban, addig több iskolában is dolgozott.
-Ha még egyszer kezdeném, ha ötször kezdeném, akkor is pedagógus lennék, mert ez a legszebb hivatás - mondta. Meglátása szerint a pedagógusi pálya szépségét a pedagógus és a gyermek között kialakuló tisztelet és bizalom adja, ha ez megvan, gyümölcsöző lesz a kapcsolat. Ez a tisztelet és bizalom a pedagógus irányából kell, hogy induljon.
-Nagyon fontos, hogy a gyerekek megérezzék azt a szeretetet és türelmet, amit adunk nekik és nekem a pedagógus pályámon sok ilyenben volt részem. Ha osztálytalálkozón összegyűlünk a régiekkel, mindig felelevenítjük a múltat és nagyon jó érzés, hogy barátokként találkozom volt tanítványaimmal - osztotta meg élményeit.
Hosszú évtizedeket töltöttek a pedagógusi pályán a köszöntöttek

Az ünnepségen Puskás Kálmánné - ismertebb nevén P. Tófeji Valéria -, aki 60 évvel ezelőtt szerzett pedagógus diplomát és gyémánt emlékdiplomásként köszöntötték, saját versével kedveskedett kollégáinak, majd emlékidézéssel telt a délután.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!