Grőber Attila: Ma ismét felszabadulásra van szükség, a lelkek szabadságára


2018-10-23 17:21:18  | cikk: HuHa  | 


Grőber Attila: Ma ismét felszabadulásra van szükség, a lelkek szabadságára főképe
Ünnepi megemlékezésre hívott minden demokratát az MSZP Pápa és Környéke Szervezete ma délután az Erzsébet ligetben álló Magyar Piéta 1956 szoborhoz. A megjelenteket Kovács József, a párt helyi elnöke köszöntötte, a Himnusz hangjai után pedig Grőber Attila, az MSZP Veszprém Megyei Területi Szövetségének elnökhelyettese mondott emlékbeszédet. Szónoklatát idézettel kezdte, mellyel az 1956 őszén történteket kívánta példázni.
-”A forradalomcsinálását nem tanítják sehol. Azt a változás iránti igény szüli meg, amikor eleged lesz, amikor betelik a pohár, amikor felismered, hogy a fennálló rendszeren lehet változtatni és amikor társakra találsz a változtatáshoz. Aztán először halkan, talán félve, de elkezded kiönteni a szívedet, egyre inkább erőt merítesz a veled egy véleményen lévők tekintetéből, elszántságából. Nem fér meg a dolog többé a négy fal között. Irány az utca”.

Az elnökhelyettes a történelmet elevenítette fel, szólt a szovjet típusú diktatúráról, a zsarnoki rendszerről - mely megalázta a nemzetet, elvette szabadságát és függetlenségét -, a börtönbe zártakról, munkatáborokba küldöttekről, az emberek félelméről.
-A zsarnokság beivódott mindenbe, a hazug és hazugságra kényszerítő rendszer, a Rákosi diktatúra azonban egy napon elveszítette hatalmát az emberek felett - idézte fel Rajk László újratemetésének napját.
-Odahaza, a csendben és halkan elmondott óhajok kiszabadultak az utcára. Függetlenség és szabadság, ruszkik haza! Rákosit a Dunába, Nagy Imrét a kormányba! Ilyen és ehhez hasonló mondatoktól zengett a belváros Budapesten, az erősnek hitt hatalom pedig pillanatok alatt összeomlott, mint ahogy a jelképe, a Sztálin szobor is. Addig a napig csak egy igazság létezett, úgy hívták, Rákosi. Ez most véget ért, lehetett máshogy is gondolkodni, mint ahogy a hatalom elvárta, sőt gondolkodni lehetett. Október 23. ezért a valódi felszabadulás napja. A lelkek felszabadulása - fogalmazott Grőber Attila, majd kiemelte, ebből az élményből született meg 1956-ban az új Magyarország, többpárti kormány jött létre Nagy Imre vezetésével, Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből, kinyilvánította függetlenségét.
-Győzött a forradalom. Egy egész ország tanulta meg, milyen a nyitott, plurális társadalom - emlékezett, majd a forradalom és szabadságharc leveréséről és megtorlásáról, a Kádár rendszerről szólt.
-Megszűnt a jogállam, a pluralizmus, a sajtószabadság 33 évre. Helyette lett Trabant, a tehetősebbeknek Lada, s a gulyáskommunizmus Magyarországa feladta a szabadságát - fogalmazott, hozzátéve, az egyetlen igazság rendszere azonban most is kimúlt, bukása itt is morális bukással kezdődött.

Grőber Attila felidézte az 1989-es eseményeket, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetését és az ezzel elindult folyamatokat.
-Bár még a szovjet csapatok Magyarországon állomásoztak, de ez a nap több millió ember számára ismét a felszabadulás volt, mert megint a lelkek szabadultak fel.
A szónok hangsúlyozta, 89 és 91 magyarjai boldogok voltak és hittek a jövőben, független, szabad, európai Magyarországot akartak, méltók akartak lenni 1956 és 1848 hőseihez is.
-Ahogy 1956 1848-ban látta szellemi elődjét, úgy a rendszerváltás magyarjai 56-ot tartották példának. 48, 56, 89 összetartozó fogalmak a magyar történelemben.

Grőber Attila az 1989-es történések eredményeit sorolta, majd a közelmúltra tekintett vissza beszédében, úgy fogalmazva, 2011-ben ismét egy új rendszer született, mely a rendszerváltás alkotmányát bontotta le.
-Létrejött a NER, mely elvette tőlünk 1989-et, mondván, annak alkotmányában nincs semmi, amit tisztelni lehetne. Nem én mondom, ők mondták. Én erre azt felelem, aki elveszi 1989-et, az elveszi 1956-ot is, és aki elveszi 56-ot, az elrabolja 1848-at is. És aki mind a hármat elveszi, az a jövőt veszi el. Ezt tette és ezt teszi a NER. Naponta lopja el a jövőt - jelentette ki. Mint mondta, a NER egy parlamentáris keretbe öltözött hatalomátvétel abból a célból, hogy megossza az országot, biztosítsa a kisebbség uralmát a többség felett. Grőber Attila szerint, tévednek, akik azt mondják diktatúra van, de azok is, akik azt állítják demokrácia. Kijelentette, a demokrácia nem azonos a többpártrendszerrel és ha a demokrácia rosszul működik, akkor rosszabb, mint a diktatúra.
-Ma ismét egyetlen igazság van, ma úgy hívják, a NER igazsága. És aki ezzel nem ért egyet, azt kirekesztik a nemzetből, semmibe veszik, vagy nem létezik, vagy legyőzendő ellenség. A NER barátokból ellenfelet, ellenfelekből ellenségeket csinál.
Az elnökhelyettes beszéde végén első idézetét ismételte a forradalomcsinálásról, majd úgy fogalmazott, ma ismét felszabadulásra van szükség, a lelkek szabadságára, mert 1848, 1956 és 1989 nem lehet csak a négy fal között, nem lehetnek fogságban.
-Ki kell őket szabadítani, ki fogjuk szabadítani! - zárta emlékbeszédét.

A megemlékezés végén a jelenlévők elénekelték a Szózatot és mécsest gyújtottak 1956 hőseinek emlékére.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!