A „Spórolás mesterei” a Közgázban versenyeztek


2018-10-18 18:50:23  | cikk: Babos Petra  | 


A „Spórolás mesterei” a Közgázban versenyeztek főképe
A Pápai Szakképzési Centrum Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma a takarékossági világnaphoz kapcsolódóan versenyt hirdetett a „Spórolás mesterei” cím elnyerésére idén harmadik ízben. A megmérettetésre öt csapat jelentkezett a város általános iskoláiból.
Berta Ildikó tagintézmény-vezető elmondta, az Oktatási Hivatal bázisintézményeként hirdették meg a versenyt. A Kalandpark a Közgázban elnevezésű programot a takarékossági világnap jegyében szervezték meg.
-A verseny célja, hogy felhívja a diákok figyelmét a pénzügyi takarékossággal kapcsolatos gyakorlati tettek fontosságára, példát és pozitív gyakorlatot mutatva az ilyen irányú törekvésekre. A megmérettetésen a csapatok mindegyike 500 „Közgáz pénz” birtokosaként elindul a saját tanösvényén, hogy teljesítse a feladatokat, egy-egy állomáson a saját pénzüket kockáztatva játszhatnak. Minden csapatnak egy bankárt, vagyis csapatkapitányt kell választania, aki mindenben dönt. A tanösvény hat megállóból áll, s a helyszínek fellelésében térkép nyújt segítséget. A helyszíneken különböző játékos feladatok várnak a diákokra, például országok pénznemeinek felismerése, családi költségvetés készítése, de angol és német nyelvű feladatokban is megmutathatják „pénzügyi” ismereteiket a tanulók. A zsűrit Kádi Attiláné Patus Viktória, Obermayer Rita, Tóth-Szalóki Zsanett, Csatári-Fodor Zsanett, Czobor Andrea, és Magasy Gyula tanárok alkotják. A zsűri elnöke Mógor Andrea, az iskola gyakorlati-oktatásvezetője -tudtuk meg Berta Ildikótól.
A legjobban a Tarczy iskola csapata szerepelt, akik egyben elnyerték „A spórolás mesterei” címet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!