Korcsolyapálya a kastélyudvarban


2018-10-17 21:44:46  | cikk: HuHa  | 


Korcsolyapálya a kastélyudvarban főképe
Néhány héttel ezelőtt a Fő téri piac kapcsán Áldozó Tamás polgármester már beszélt arról, hogy a jégpálya az idei szezonban az Esterházy-kastély udvarán fog működni és érdeklődéssel várja, hogyan fogadják majd a pápaiak. Az új helyszín éppoly érdekesnek és különlegesnek ígérkezik, mint a barokk főtéri korcsolyapálya, s talán néhány olyan előnye is lesz, melyek az üzemeltetést könnyebbé teszik. Erről és az idei korcsolyaszezon terveiről Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit.
-Mivel a piac elfoglalja a Fő teret, ezért új helyet kellett választani a jégpályának, az Esterházy-kastély udvara pedig erre a téli időszakban tökéletesen alkalmas. Közelebb vannak a kiszolgálóegységek, így lehet, kicsit egyszerűbb lesz az üzemeltetés, hogy mögöttünk van a kastély - közölte.
Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette a részleteket az új helyszínről

Mint megtudtuk, egy 20 x 40 méteres mobil jégpályát bérel a Platán, ez fér el úgy, hogy minden jogszabályi előírásnak megfeleljen és a kiszolgáló egységeket is biztosítani tudják. Ez ugyan kicsivel kisebb, mint a főtéri, ám ez is meghaladja egy normál jégpálya méretét, egyedi kérésre rakják össze ezt a pályát, hiszen az országban ennél jellemzően sokkal kisebb pályákat építenek.
A mobil jégpálya létesítésével tulajdonképpen műszakilag mindent megépítenek a kastélyudvaron, ami a Fő téren már megvan, természetesen ezt az udvar kőburkolatán helyezik el és a palánkot is úgy rögzítik, hogy belefagyasztják a jégbe. A bérbeadó cégtől kapott információk szerint, ha nem fúj a szél, akkor nem kell megvárni a fagyokat a pálya elindításához, vagyis, ha nem tavaszias hőmérséklettel köszön el a november, akkor december elejétől már működni tud a pálya.
-Nem műanyag pálya lesz, ugyanolyan vizes pályát bérelünk, mint a Fő téren volt, tehát ugyanúgy locsolni kell és szükséges a karbantartása, viszont szabályosabb alakja lesz a pályának és bérelünk hozzá egy jégkarbantartó gépet is, ezáltal kevesebb idő kell a jég készítéséhez és letisztításához. Plexi átlátszó palánkot rendeltünk a pályához, hiszen az látvány szempontjából nem nyomja össze a kastélyudvart és a kastélyudvar különleges hangulatát is meg tudjuk őrizni - mondta el a részleteket.
A tervrajzon jól látszik a téglalap alakú jégpálya helye

A kiszolgáló egységeket úgy tervezik működtetni, hogy minél kevesebb legyen belőlük az udvaron, így például a belépőjegyet a kastélyban lehet majd megvásárolni, ez pedig azt is jelenti, hogy bankkártyával is lehet fizetni. A kastélyban lesz lehetőség a korcsolyabérlésre, rendelkezésre állnak értékmegőrzők, így az udvarban csak a büfét és a korcsolyák felhúzására szolgáló faházat kell működtetni.
-Ha az időjárás engedi, akkor november végén megkezdik a mobil jégpálya összeállítását és december 1-től már üzemelni fog - emelte ki az ügyvezető, hozzátéve, az időjárás itt is befolyásolja majd a működtetést.
-Nagy különbség nincs a két pálya között, plusz 20 fokban itt sem lehet majd korcsolyázni, annyi előnye viszont talán lesz, hogy a kastélyépület három oldalról zárja az udvart, így lehet, hogy szélvédettebb lesz és kevesebb ráfordítással tudjuk fenntartani a jeget - hangsúlyozta, emlékeztetve arra, hogy a főtéri pálya is zavartalanul üzemelt az előző szezonban, csupán egy napra kellett leállni a szakadó eső miatt. Mint mondta, a bérbeadóktól kapott információk szerint plusz 15 fokig működőképes a pálya - igaz akkor már az érdeklődés kicsi a korcsolyázás iránt -, tehát ezen hőmérséklet alatt, ha nem szakad az eső vagy a hó, tudják üzemeltetni.
A kastélyudvarban legalább olyan egyedi és különleges lesz a korcsolyzás élménye, mint a barokk Fő téren

Boros Katalin arról is szólt, a jégpálya működtetése nem zavarja a kastélyba látogatók közlekedését, a kastély vendégeinek fogadását.
-Amikor a kastély nyitva lesz, párhuzamosan is zavartalanul tud működni a jégpálya és a kastély.
A tervek szerint tehát december elejétől február végéig működik majd a pálya - ha az időjárás engedi - vagyis az eddigi leghosszabb korcsolyaszezonra készül a Pápai Platán Nonprofit Kft.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!