Pápai filmsztár a moziban


2018-10-16 21:53:21  | cikk: ha  | 


Pápai filmsztár a moziban főképe

A Pápai Művelődéstörténeti Társaság filmvetítést szervezett a Jókai-emlékév alkalmából érdeklődő diákok számára. A város általános és középiskoláiból is érkeztek fiatalok a moziba, hogy megnézzék az Egy magyar nábob című filmet. Azért esett erre a szervezők választása, hisz Várkonyi Zoltán Jókai azonos című regényét dolgozta fel ebben a művében, így kapcsolódik az emlékévhez, másrészt pedig mert az egyik főszereplő, Pap Éva pápai származású, mondta el Mátyus Aliz.

Pap Évának nagy népszerűséget hozott a film

Az Egy magyar nábob című fimet 1966-ban forgatták. 2012-ben a Kárpáthy Zoltánnal együtt bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé. A női szereplők közt Pap Éva mellett szerepel a stáblistán Ruttkai Éva és Tordai Teri, de a férfi színészek névsora is illusztris: Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Bessenyei Ferenc, Major Tamás, Márkus László. A romantikus történet a reformkorban játszódik. Hőse a különcségeiről híres vagy inkább hírhedt dúsgazdag Kárpáthy János - a magyar nábob -, valamint unokaöccse, Abellinó, aki a mérhetetlen vagyon örököse szeretne lenni, s ezért mindenre képes, mert fülig el van adósodva. Szentirmay Rudolf és a reformkor nagy politikusa, Wesselényi Miklós képviselői a haza iránti felelősségérzetnek. Abellinó megpróbálkozik azzal is, hogy feleségül vegye Mayer Fannyt, de Kárpáthy János keresztülhúzza számítását, s nemcsak a leány becsületét menti meg, de azzal, hogy nőül veszi, végleg kirekeszti az örökségből számító rokonát. Gyermekük születésekor Fanni meghal. A történet folytatása aztán a Kárpáthy Zoltán című regény/film.

Pap Éva nagy örömmel hallgatta egykori levelének sorait, melyben sikeres felvételijéről írt tőle balra ülő barátnőjének

A filmvetítés után az érdeklődőket a református gimnázium díszterébe invitálták, ahol Pap Éva művésznő mesélt magáról, pápai diákéveiről. Mint kiderült, közgazdasági iskolába járt, ahol azonban nem számított eminens diáknak, mert sem a matematikát, sem a szakmai tárgyakat nem szerette. Annál inkább a színészetet. Az alkalom meglepetése volt, amikor Valler Kata, a Pegazus Színház színésze felolvasott egy levélrészletet: annak a levélnek egy részletét, melyet a 18 éves Pap Éva írt barátnőjének, Németh Erzsinek a színművészetis felvételijéről. A művésznő hatalmas örömmel hallgatta a 60 éve leírt sorokat.

A művésznővel két egykori iskolatársa és Mátyus Aliz beszélgetett

A film kapcsán Pap Éva kérdésünkre elmondta, hogy őt Várkonyi Zoltán hívta a forgatásra. Mint kiderült, az első jelölt Törőcsik Mari volt, akit pár forgatási nap után a rendező nem talált megfelelőnek erre a szerepre, más karaktert gondolt - Pap Éva testesítette meg ezt. A forgatás jó hangulatú volt, de azt azért elárulta a színésznő, hogy szinte szégyellték, hogy Jókai-adaptációban szerepelnek, mert akkor a művészfilmek számítottak "menőnek", azokban szerepeltek szívesen a művészek. Pap Éva alapvetően lírai alkatú színész, de drámai és vígjátéki szerepekben is sikeres volt. Mint mondta, Csehovot játszott legszívesebben. Amikor arról kérdeztük, hogy melyik filmjét ajánlaná még a fiataloknak megtekintésre, kettőt említett, melyekkel a Magyar Filmkritikusok díját is megkapta legjobb női főszereplőként: a Megöltek egy lányt és a Magyarok című filmeket. De a legnépszerűbb alkotás, amiben szerepelt, az kétségkívül az Egy magyar nábob.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!