Verhető lett volna a Baja


2018-10-13 11:54:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Verhető lett volna a Baja főképe
A Hepp Kupában elért soproni siker (68-72) és a bajnokságban, Debrecenben megvívott győztes bajnoki (73-83) után Baja ellen folytatta a zöld csoportban az NB I/B-s kosárlabda bajnokságot a Concordia Motax KC Pápa alakulata. Vajda József együttesének péntek esti ellenfele 100 százalékos teljesítménnyel vezette a csoportot, és idei egyik összecsapásán sem dobott 100 pont alatt, így nem várt könnyű négy negyed a pápaiakra.
A hazaiak kapták el jobban a fonalat a feldobás után, alig telt el két perc és máris elérte a tíz pontot a Pápa, míg a bajaiak csak négy egységet termeltek. 12-4 után kért először időt a vendég edző, ám a különbséget nem sikerült csökkenteni. Két perccel a szünet előtt két hármassal 18-14-re jött fel a Baja, a szünetben 20-17 állt a táblán. A második negyedet 8-0-s rohammal a Baja kezdte jobban, három perc után esett az első hazai kosár, majd Grebenár 2+1-es akciójával ismét döntetlen állt az eredményjelzőn(25-25). A hajrá a Pápáé volt, Murai ziccere és Sonyák hármasa után megint öt pont volt az előny, melyből hármat sikerült megőrizni a nagyszünetre (38-35). A szünet után feljavult a bajaiak védekezése, a vendéglátók támadójátéka megfeneklett, mindössze három pontot tudtak dobni tíz perc alatt szemben a Bács-Kiskun megyeiek 15 egységével, így mínusz 9-ről kezdődött a záró etap (41-50). Sonyák triplájával kapaszkodott a végjátékban a Motax, majd Horváth két hármasa következett, a negyed közepére így sikerült egy pontra megint felzárkózni (55-56). A hátralévő időben fordítani nem sikerült, a Baja okosan őrizte, majd növelte előnyét és végül nyolc ponttal nyert.

Concordia Motax KC Pápa - Bajai Bácska 55-63 (20-17, 18-18, 3-15, 14-13)

Concordia Motax KC Pápa: Sonyák 11/9, Cook 12, Murai 9/3, Grebenár 10, Horváth A.7/6, cserék: Keller 4, Márton 2, Présing, Kocsis, Csányi, Bakos.

Vajda József: Gratulálok a csapatomnak, győzelmet érdemeltünk volna.

Cservék Csaba: Elég rossz dobóformát fogtunk ki a jól játszó hazai csapat ellen! Gratulálok a csapatoknak.

A pápai csapat a következő fordulóban a Hódmezővásárhelyi Kosársuli SE-hez utazik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!