Utánpótlás foci: Egy győzelem, egy vereség


2018-10-13 11:21:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Utánpótlás foci: Egy győzelem, egy vereség főképe
A Pápai Egyesített Labdarúgó Club U17-es és U19-es együttese is Hévízzel találkozott a korosztályos labdarúgó pontvadászat nyolcadik fordulójában. Igor Nicsenko csapatai közül elsőként az U17-es alakulat lépett pályára, mely az eddig eltelt fordulókban három győzelmet és négy vereséget számlált. A Hévíz ellen már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Pápa, Schermann Péter talált be, majd tíz perccel később Szeglet révén jött az egyenlítés. Negyed óra elteltével Schermann újabb találata ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat, aztán a 40. percben ütésért a hévízi gólszerzőt kiállította a játékvezető. A második felvonásban sikerült érvényesítenie a hazaiaknak az emberelőnyt, Cseke Patrik kétszer, Meiczinger Bence egyszer talált be, igaz, a helyzetek alapján könnyen kétszámjegyű is lehetett volna a különbség.

PELC U17 - Hévíz U17 5-1 (2-1) Gsz.: Schermann 2, Cseke 2, Meiczinger ill. Szeglet

Igor Nicsenko: Gratulálok a fiúknak, elégedett voltam a mutatott játékkal, sokat viszontláttam abból, amit az öltözőben megbeszéltünk. Egyedül a helyzetkihasználás miatt van némi hiányérzetem, dolgozunk tovább, hogy ebben is fejlődjünk, igaz ehhez jobb edzéslátogatottságra lenne szükség.

Az U19-es csapat 1-0-s vereséget szenvedett, folytatás Ajkán.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!