Komáromban felejtene a Perutz FC


2018-10-12 10:34:46  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Komáromban felejtene a Perutz FC főképe
A Sárvár ellen látott gyenge produkciót a Komárom legyőzésével feledtettné a Perutz FC, mely három hét alatt immár a harmadik újonccal találkozik az NB III-ban.

Csalódást keltő, érthetetlen produkciót láthattunk a sárga-kékektől a Sárvár ellen, Rozmán László vezetőedző a mérkőzés lefújását követően és néhány nap elteltével sem rejtette véka alá elégedetlenségét.
- Sok mindent át kellett beszélni a Sárvár elleni meccs visszanézése közben, főleg ami az első félidőt illeti, bízom benne, hogy megértették a fiúk, hogy lehet rosszul teljesíteni, de futómennyiség nélkül soha, semmilyen körülmények között nem lehet játszani, győzni meg pláne nem - mondta a pápaiak vezetőedzője. - A csapat is érzi, hogy ez borzasztóan gyenge teljesítmény volt, szeretnénk javítani, de nem lesz könnyű.

Október 14-én azzal a Komárommal találkozik a Molaji Sporttelepen a Pápa, mely rapszodikus teljesítményt nyújt, győzelmek és vereségek váltják egymást, formája viszont javul, hiszen két döntetlen és egy vereség után legutóbbi két találkozóján győztesen hagyta el a játékteret.
- Egy olyan együtteshez érkezünk, melynek jól sikerültek az igazolásai, Bozsik Péter jól összerakta a keretet. Legalább olyan nehéz mérkőzésre számítok, mint a Nagykanizsa ellen. Abban bízom, hogy a szezon sikerei abba az irányba viszik ellenfelünket, hogy dominálni szeretnének, mert úgy látszik, a mi csapatunknak ez jobban fekszik, mint amikor az ellenfél kilenc emberrel védekezik. Nagy iramra, izgalmas 90 percre számítok, mely során szeretnénk visszaszerezni a múlt héten elveszített két pontunkat.

A negyedik helyen álló újonc házi gólkirálya négy találattal a rutinos, sok csatát megélt támadó, Kenesei Krisztián, aki korábban két szezonon keresztül Pápán futballozott. A pápaiak mestere vele kapcsolatban elmondta, külön nem készülnek rá.
- Megpróbáljuk lezárni előtte a területet és nem felülni azoknak a provokációknak, amiket rutinjából adódóan nagyon jól csinál, bízom benne, hogy a játékvezető sem lesz partner ebben. Tudjuk, hogy 41 éves kora ellenére a pontrúgásai nagyon veszélyesek és társai jó ütemben érkeznek a szabadrúgásaira a kapu elé.

A pápaiak edzője a kerettel kapcsolatban elmondta, Vallejos Dominique és Jurik Patrik játéka kérdéses, a többiek viszont hadra foghatóak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!