Programokban gazdag ősz vár a PVCNÖ-re


2018-10-10 11:17:13  | cikk: Babos Petra  | 


Programokban gazdag ősz vár a PVCNÖ-re főképe
Megtartotta soron következő ülését a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A testület tagjai beszámoltak a nyár végi programokról és tárgyaltak az őszi és téli rendezvényeikről is.
Sándor Endre Géza elnökhelyettes elmondta, szeptember elején jártak Csatkán. A zarándoklat jól sikerült, részt vették a misén. Voltak Máriapócson is két napot. Első nap megtekintették a hodászi tájmúzeumot, valamint a görög-katolikus templomot, majd másnap részt vettek a cigány nyelvű szentmisén, ami nagyon szép volt. Szerveztek még cigány Ki mi tud?-ot is, amelyen 16 fiatal mutatkozott be.
Markos Róbertné elnök az őszi programok kapcsán hozzátette, október 18-án moziba mennek, majd október 26-án a győri állatkertbe kirándulnak a gyerekekkel. Részt vesznek a Simon-Júdás vásáron, valamint szerveznek halloweeni kézműves játszóházat, lámpás felvonulással színesítve. November 7-én Márton-napra invitálják a gyerekeket, majd november 30-án készülnek a Mikulásra. December 21-én karácsonyi játszóházat tartanak, december 30-án pedig szilveszteri programot szerveznek saját közösségüknek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!