Vereséggel búcsúzott közönségétől a Pápa-Damla KC


2010-05-22 09:48:55  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Vereséggel búcsúzott közönségétől a Pápa-Damla KC főképe
„Itthon legyőztük a Kecskemétet, idegenben a Kaszásokat, vagyis nyerő sorozatban vagyunk” – bizakodott Vajda József, a Pápa-Damla KC mestere az NB I/B-s kosárlabda bajnokság rájátszásának utolsó hazai mérkőzése előtt. Csapata a keleti csoport 5. helyezettjét, a Bajai Bácska FKE alakulatát fogadta késő délután a városi Sportcsarnokban. A rájátszásban egyszer már megmérkőztek egymással a felek, akkor 20 pontos, 94-74-es győzelmet arattak a bajaiak. A visszavágás mellet az összesített 13. hely is tétje volt a mai négy negyednek, melyet a mieink a Horváth, Magyar, Ács, Henrik, Fülöp összeállításban kezdtek. Mándity kosarával indult a meccs, mindkét oldalon több kimaradt kísérletet is láthattak a drukkerek. Két perc játék után Magyar büntetői révén sikerült az egyenlítés (2-2). Innentől kezdve jó védekezéssel és hatékony támadójátékkal rukkoltak elő a hazaiak, melynek meg is lett az eredménye, hiszen 8 pontos előnnyel, 19-11-el ért véget az első 10 perc. Rövid szünet után felzárkóztak Pálkerti mester fiai, sőt Pongó triplájával a vezetést is átvették, Vajda Józsefnek időt kellett kérnie (21-22). A fejmosás megtett hatását, hiszen Henrik révén rögtön vissza is vettük a vezetést, ráadásul a Pongó Martinra befújt technikai után Magyar és Ács tovább gyarapították pontjaink számát (31-22). Ezt követően sem volt megállás, Perger hármasa és Fülöp duplája után már 13 egység volt az előnyünk (40-27), melyet a nagyszünetig sikerült is megőrizni (44-31). A harmadik negyedben az öltözőben maradtak a fehér mezes hazaiak, a vendégek Mándity vezérletével pedig feltámadtak és a negyed felére ki is egyenlítettek (50-50). Nem sokkal később az 58-57-es állás azt jelentette, hogy a döntés a záró játékrészre marad. Megint a bajaiak kezdtek jobban, Vajdának már 2 perc elteltével időt kellett kérnie, mivel sok volt az eladott labda, a passzok pontatlanok voltak, a védekezésünket pedig csapnivalóan sikerült megszervezni, az ellenfél pedig ismét büntetett (61-67). A hajrára állandósult a 6 pontos differencia, a Pápa-Damla KC csak saját magát okolhatja a vereségért, melyet második félidei játékának köszönhet, 78-86 lett a vége.

Vajda József: Fejetlenül játszottunk, kétszer megnyertük a mai meccset, kétszer pedig elveszítettük. A legnagyobb ziccereknél is elbizonytalanodtunk, a második félidőben alig szereztünk kosarat. Az idegenbeli teljesítményünkhöz képest ma odahaza gyalázatos teljesítményt nyújtottunk.

Horváth Rolandék május 29-én, Nagykállón zárják az idei bajnokságot.

Pápa-Damla KC – Bajai Bácska FKE 78-86 (19-11, 25-20, 14-26, 20-29)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!