Keddtől teljes lesz a főtéri piac


2018-09-28 12:59:14  | cikk: HuHa  | 


Keddtől teljes lesz a főtéri piac főképe
Ahogy arról korábban hírt adott az önkormányzat, október elejétől a Fő térre költözik az iparcikk- és ruhapiac is, vagyis jövő kedden már egy helyen árulnak a ruhások és zöldségesek. A hetivásár ugyan az első hetekben még nem olyan lesz, mint azt a városvezetés és a piacüzemeltető tervezte, de néhány hét múlva, már kék-fehér sátrak és kocsik töltik be a városközpontot. Ma délelőtt a vásáron kaptunk tájékoztatást a részletekről.
Az eddigi legnagyobb piac volt a mai, minden kocsin árusítottak, sőt!

Áldozó Tamás úgy fogalmazott, nem lehet mindig ilyen szerencse az időjárással, de úgy látja, eddig jól alakultak a dolgok, annak ellenére, hogy nagyon rossz hangulatú beszélgetéssel indult a piac költöztetése két hónappal ezelőtt.
-Azt látom, hogy az árusok jól érzik magukat és nagyon sok pápai és környékbeli jön vásárolni. A teljes piac Fő térre költözése érdekes kihívás, biztosan sokan látták a régi fotókat a Fő téri vásárról, most az a világ fog visszaköszönni és remélem, ez nemcsak a nosztalgia szempontjából jelent sokat, hanem a vásárlóknak és a vásározóknak is sokat hoz majd.
A keddi teljes piac még nem a végleges formájában jelenik meg, ugyanis minden sátor nem készül el a jövő hét elejére. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta, ha kicsivel nagyobb lett volna az együttműködési készség a vásározók részéről augusztus végén, akkor mostanra már elkészülhettek volna a sátrak.
-Nem így történt, de most már fátylat rá, felejtsük el, mi történt akkor, néhány héten belül így is egységes környezetben, jó körülmények között tud működni a vásár.
Bakó István és Áldozó Tamás a Fő tér elrendezését tekinti át

A városvezető szavait Bakó István, a Városgondnokság igazgatója is megerősítette. Emlékeztetett, az első igényfelmérések idején 40 sátrat kértek az árusok, aztán még 30-ra mutatkozott igény, néhány nap múlva újabb jelentkezők jöttek és 80-ra bővült a kért mennyiség és ez így ment heteken keresztül, míg mostanra már 171 sátornak van gazdája. Az igényelt 171 sátorhoz 2270 méter ponyvát kell megvarrni, a sátorlábak és keretek összesen 10 tonnát tesznek ki. A tartószerkezetek egyébként már elkészültek, a ponyvára azonban várni kell, mert a lengyel gyártó hiába vonta vissza a meglévő készleteket a közép-európai nagykereskedésekből, így sem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű textília, így gyártásba kellett tenni.
-Csaknem másfél kilométernyi kelmét kell legyártania a cégnek, október 14-re ígérték, hogy Magyarországra szállítják a szükséges mennyiséget, aminek a varrása ezután még 10-12 napot vesz igénybe. Ezért októbertől a teljes piac itt működik, de a sátrak elkészültéig az árusok a saját mobiliájukkal jöhetnek árusítani, és majd körülbelül 1 hónap múlva lesz egységes a piackép - közölte az igazgató.
A Plébániasoron is árusok lesznek

A polgármester hozzátette, a város nagyon sokat áldoz erre a piacra, nagyságrendileg 50 millió forintot, s ez akár a piaci beruházás költségeihez is hozzátehető, hiszen annak a területnek a kiváltásának az árát jelenti.
-Meggyőződésem, hogy ez jó helyre kerül és hasznosulni fog - fogalmazott.

Bakó István a Fő tér elrendezésével kapcsolatban elmondta, a téren mindenhol árusok lesznek. A Fő utcán a polgármesteri hivataltól és a Türr-gimnázium bejáratától a Plébániasoron a Gróf útig, a Nagytemplom előtt és mögött, a tér nyugati oldalán az épületek előtti területen, sőt az OTP előtti utcaszakaszon is. A hamarosan induló koszorúárusításnak már csak a Gróf úti bajvívó tér tud majd helyet biztosítani.

A piac miatt a belvárosi forgalomkorlátozások továbbiakkal egészülnek ki, hiszen a vásározóknak biztosítani kell a helyet, így kedden és pénteken, a piac működésének idején a Korvin utca felső szakaszát (a Barát utcától) és a Szent István út-Gróf út kereszteződéséhez vezető rövid szakaszt lezárják, ott is árusok foglalják majd el az utat - tudtuk meg a polgármestertől, aki elmondta, ez nem példanélküli, hiszen más településeken is vannak ilyen időszakos korlátozások a hetivásár biztosítására.
Ezt a rövid útszakaszt is piaci sátrak népesítik majd be kedden és pénteken

Áldozó Tamás arról is szólt, továbbra is szeretnék, ha az adventi vásár és programsorozat a Fő téren kapna helyet, ez a piaci árusok számára is lehetőséget jelentene, hiszen akkor ők is árusíthatnának az adventi vásár részeként. Ugyanakkor a jégpálya nem üzemelhet a mostani helyén, a képviselő-testület arról döntött, hogy biztosítja a forrást arra, hogy a 2018/2019-es szezonban az Esterházy-kastély udvarán működjön. Ez is egy jó és érdekes helyszín lesz - véli, és bízik abban, hogy jól fogadják majd a pápaiak.

A mai piac egyébként ismét sikeres volt, szeptember eleje óta ma volt a legtöbb árus a vásáron. Mind az 55 kocsinak volt gazdája, sőt kevésnek is bizonyult, így a virágárusok a földön árulták a cserepes növényeket.

Képek:


Címkék: piac
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!