Kiadvány készül a helyi értékekről


2018-09-26 19:54:42  | cikk: HuHa  | 


Kiadvány készül a helyi értékekről főképe
Újabb értékek értéktárba vételéről döntött mai ülésén a Helyi Értéktár Bizottság és megtekintették annak a kiadványnak az első munkapéldányát, mely az eddigi pápai értékeket veszi számba. A készülő kötettel kapcsolatban dr. Hermann István, a bizottság elnöke elmondta, több szakmai kirándulást tettek már, melyeknek során más települések értéktár bizottságainak munkájával és a települések értékeivel ismerkedtek, s ezeken a tapasztalatcseréken látták, hogy sok település kiadványba gyűjtve mutatja be a nagyközönségnek a helyi értékeket. Innen jött az ötlet, hogy Pápán is készítsenek egy kötetet az értéktárba vett értékekről.
-Ez tudatosítja a lakosságban a pápai értékeket, ugyanakkor fellendítheti az értéktári munkát - véli az elnök. A készülő könyvhöz tapasztalt kiadványszerkesztőt kerestek, aki a történelemben is jártas, az ő feladata, hogy az év végéig elkészítse a könyvet.
Dr. Hermann István szerint az értéktárba került értékekről szóló kiadvány újabb javaslatok tételére serkenthet

Markovits Kálmán, a kiadvány szerkesztője érdeklődésünkre elmondta, az első, most készülő kiadványba a mai állapot szerint 37 érték kerül be. A kötet más települések értéktári könyveihez hasonlóan épül fel, színes nyomással, A/4-es méretben, az oldalak egy sablon alapján állnak össze, címéről és borítójáról a bizottság hoz döntést, mint ahogy arról is, hogy megjelenjen-e a javaslatot tevő neve a kötetben.
-Egy-egy értéket 2-4 oldalban mutatunk be, körülbelül 100 oldalasra tervezzük a kiadványt. A végén természetesen hivatkozásjegyzék, válogatott bibliográfia és tartalomjegyzék is szerepel.
A kötet az értékek bemutatására vállalkozik, felhasználja a javaslatot tevő beadványát, de természetesen nem lehet teljesen arra hagyatkozni, hiszen van olyan érték, amihez a javaslattevő túl sok szöveget írt, így teljes terjedelmében nem jelenhet meg, és van olyan is, ahol igazítani kell az ismertetőn - tudtuk meg a szerkesztőtől. Az ülésen a kiadvány első látványterveit egyeztették és a még nyitott kérdésekben hoztak döntést a munka folytatásához.
Markivits Kálmán, a kötet szerkesztője az első munkapéldányt mutatta be

A bizottság négy újabb pápai értékről is döntött a mai tanácskozáson, így került be a helyi értéktárba Pápa város legelső, valóban megmaradt, a korábbiakat megerősítő kiváltságlevele, amit Petrik Iván, a Pápai Levéltár igazgatója javasolt az értéktárba.
-Ez a III. Károly által kiadott, a pápai kiváltságokat megerősítő oklevél, amely gyönyörű fizikai állapotban van, szép pecséttel ellátva. Jelentősége, hogy ez a legkorábbi ilyen dokumentum, ami megmaradt eredetiként - ismertette az elnök.
A Klára-ház is része az értéktárnak és szerepelni fog a kötetben is

Ugyancsak a mai ülésen döntöttek egy Jókai emlékről is, a Pápán megjelent Istenítélet című novella is bekerült az értéktárba. Dr. Hermann István úgy fogalmazott, ez azért fontos érték, hiszen Jókai a képzőművészet iránti lelkesedése mellett itt Pápán érzett rá, hogy nem a rajzolás és a festészet az igazi terepe, hanem az íráshoz, a szépirodalomhoz vonzódik inkább.
Új értékként vették számba a Győry-gyűjteményt, Győry Endréné harmadik kollekcióját és a Megújulás Klubot. E utóbbival kapcsolatban a bizottság elnöke elmondta, a csoport rendkívül értékes tevékenységet végez.
-Nagyon fontos az a munka, amit a csoportba járó hölgyek végeznek, transzplantáltak, rákos betegek életbe való visszasegítését végzik pszichikailag és a mozgásterápiák segítségével fizikailag is, tevékenységük igazi pápai érték.
A javaslatok megvitatását követően a bizottság valamennyi beadványt pozitívan bírálta el, így a mai értéktári bizottsági ülésen 39-re bővült a helyi értéktárba bekerült értékek száma.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!