Nyílt nap a Magyar Közútnál


2018-09-23 19:41:14  | cikk: HuHa  | 


Nyílt nap a Magyar Közútnál főképe
Országos nyílt napot szervezett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton, azzal a céllal, hogy a lakosságot megismertessék a közutas feladatokkal és munkagépeikkel. A közel 32 ezer kilométernyi országos közúthálózat fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős állami vállalat 6300 dolgozóval látja el feladatait, most az ő tevékenységeikbe nyerhettek betekintést az érdeklődők.
Szülők és gyermekek egyaránt kíváncsian ismerkedtek a közút gépeivel

A programot Játssz kisautó helyett igazi gépekkel! szlogennel hirdették meg, s a gyermekeken keresztül invitálták a családokat az egyes helyszínekre. A kezdeményezés ötletét az adta, hogy tavaly a Dunakeszi Mérnökségen rendeztek egy nyílt napot, s a programnak akkora volt a sikere, hogy idén úgy döntött a cégvezetés, minden megyében egy-egy mérnökséget megnyitnak az érdeklődők előtt - tudtuk meg Sindler Péter üzemeltetési mérnöktől.
-Célunk az, hogy a lakosság jobban megismerje vállalatunk tevékenységét, eszközeit, betekintést nyerjen a munkánkba - fogalmazott Polgár Elemér a Pápai Mérnökség vezetője. Arra a kérdésre, hogy a közlekedők mennyire fogadják megértéssel és türelemmel az utakon, utak mentén dolgozó közutasokat, a mérnökségvezető úgy válaszolt, van még miben fejlődni a járművezetőknek ezen a téren, ám bízik abban, hogy a nyílt nap is hozzájárul ahhoz, hogy elfogadják, az útfelújítási, karbantartási és üzemeltetői feladatok bizony néha forgalomkorlátozásokkal járnak.
KRESZ pálya útépítési helyszínnel

A nyílt napon a kombinált sószóróval és ekével felszerelt autót próbálhatták ki a kicsik - a hatalmas Mercedest erre a napra téliesítették -, ezen kívül egy rakodógépbe ülhettek be, és a jelenleg az utakon folyó munkáknak megfelelően egy traktoros fűkaszát és Unimogot mutattak be. A pápai közutasok egy KRESZ pályát is felépítettek a gyerekeknek, ezzel egy útjavítási helyszínt modelleztek, terelőbójákkal, forgalomirányító jelzőlámpával és úthengerrel, sőt erre a napra az egyik kolléga még egy gyalogos-átkelőhelyet is felfestett a telephely aszfaltjára. Ezen a pályán aztán rollerrel, biciklivel és játék munkagépekkel közlekedhettek az apróságok.
Polgár Elemér kisunokája már otthonosan mozog a szakmában

Az esős, hideg idő ellenére sok család élt a lehetőséggel és jött el a Külső-Győri úti telephelyre, így már 10 órától folyamatosan mentek a gépek, vezetőfülkéikben kisebb-nagyobb gyerekekkel. Polgár Elemér mérnökségvezető két unokáját is elhozta a nyílt napra, mosolyogva mondta, a kisfiú már teljesen otthon van a szakmában, a kishúga pedig most először látja közelről a titokzatos nagy sárga gépeket és nagyon tetszik neki. Sok kisgyermek élte meg Vándor Sárához, a mérnökségvezető unokájához hasonló izgalommal a nyílt napot, hiszen a közutas dolgozók felügyeletével a gyermekek beülhettek a gépekbe, irányíthatták a járművekre szerelt, különböző munkafolyamatokhoz használt eszközöket, sőt vezethették is a hatalmas autókat a telephely területén.
Erre a napra felszerelték a hótoló lapot is

Tóth Norbert feleségével és kislányával érkezett a nyílt napra, az apuka nevetve mondta, leginkább a kislányt érdekelték a nagy gépek, de ők is szívesen megismerkedtek a közút munkájával. Mint mesélte, sokat autóznak, gyakran találkoznak az utakon a Magyar Közút munkagépeivel, de mindig türelemmel fogadják, ha emiatt lassabban halad a forgalom, vagy kicsit várakozni kell. Kislánya, a 8 éves Fruzsina lelkesen osztotta meg velünk tapasztalatait, ült a hótolóban, a fűkaszás járművön és a markolóban is, és nagyon érdekesnek találta őket.
-Megtudtam, hogy van olyan gép, amit többféle munkára is használnak, így télen és nyáron is dolgoznak vele - mondta el a tanultakat.
Fekete Enikő 2 és fél éves kisfiát hozta el a nyílt napra. Úgy fogalmazott, őt kevésbé érdeklik a munkagépek, de mivel kisfiús anyuka, a kicsi pedig imádja a nagy gépeket, így természetes volt, hogy eljönnek. A kis Nimród az utakon is nagy érdeklődéssel figyeli a sárga autókat, itt pedig nagy élvezettel mozgatta az eszközöket irányító karokat a közutas gépkezelő ölében ülve.
A kis Nimród nagy élvezettel ismerkedett a munkagépekkel

A nyílt napon klasszikus játékokkal is készültek a Pápai Mérnökségen, az irodában arcfestés, gyöngyfűzés, csillámtetkó várta az apróságokat, sőt az eső elálltával egy légvárat is felállítottak a telephelyen. A tervek szerint a nyílt napból hagyományt teremt a vállalat és lesz még alkalom a mérnökségek nagyközönség előtti megnyitására.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!