Győzelem az NB I/B nyitányán


2018-09-20 20:48:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Győzelem az NB I/B nyitányán főképe
A nyitófordulóban a SMAFC-ot 88-57-re legyőző Kecskemét ellen vágott neki az idei B csoportos küzdelmeknek a Concordia Motax KC Pápa együttese. A pápai alakulat jelentősen átalakult a nyáron, a visszavonult Kálmán László mellett Horváth Gergely, Schveighoffer Péter is távozott, helyükre Grebenár Péter, Sonyák Béla, Murai Gábor és Márton László érkezett, valamint nem mellékesen sikerült megtartani az egyik legponterősebb játékost, Ryan Cook-ot.
Mindkét oldalon kimaradt lehetőségekkel indult a bajnoki, melynek a Pápa a Sonyák, Murai, Keller, Horváth A., Márton kezdő ötössel vágott neki. A vendéglátók három perc játék után szerezték az első pontokat, mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, ettől függetlenül a negyed második fele egyértelműen a jól védekező pápaiaké volt, akik kicsivel jobb dobószázalékkal nagyobb előnyre is szert tehettek volna, 21-9 állt a táblán tíz perc után. A második etapban fokozatosan húzott el ellenfelétől a Motax, a vendégek képtelenek voltak betalálni, hiába kért időt a végig hevesen gesztikuláló vendégedző, Váradi Kornél, csak nem tört meg a negatív széria. Közel hét(!) perc után sikerült a Kecskemétnek betalálnia, Molnár betörésére Sonyák hármasa érkezett, 30-13-at mutatott az eredményjelző a nagyszünetben. A harmadik negyedben megint főleg támadásban volt sok a pontatlanság mindkét oldalon, csak minimálisan csökkent a különbség a csapatok között, Vukcevic triplája miatt így is tartogatott izgalmakat az utolsó felvonás (44-32). 4-0-val kezdte a záró tíz percet a Pápa, sőt Márton félpályáról eleresztett sikeres hármasával eldőlt a meccs, bár a lila mezes vendégek tíz ponton belülre kerültek, reális esélyük nem volt a győzelemre.

Concordia Motax KC Pápa - KTE-Duna Aszfalt 57-48 (21-9, 9-4, 14-19, 13-16)

Vajda József: Tipikus idény eleji meccs volt, bár a felkészülési meccsek során 90 pontokat dobtunk, ma ezt a teljesítményt nem sikerült kivinnünk a pályára, de látni fog a közönségünk még minket ennél jobb ritmusban is kosárlabdázni. Biztos vagyok benne, hogy gyorsaságban és a kinti dobások hatékonyságában javulni fogunk az Eger elleni rangadóra.

A pápai együttes szeptember 28-án 18 órai kezdéssel az Egert fogadja.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!