Perutz FC: Iványi Martin pozitívan tekint előre


2018-09-11 16:04:48  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: veol.hu  | 


Perutz FC: Iványi Martin pozitívan tekint előre főképe
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Perutz FC 0-1-es félidő után 1-1-es döntetlent ért a veretlen Puskás Akadémia II. ellen. A mieink egyenlítő találatát Iványi Martin szerezte, aki egy bedobás után védhetetlenül tekert a bal felsőbe. A pápai középpályásnak ez a második gólja volt már a most zajló pontvadászatban, kevesen gondolták volna, hogy Martin a tavalyi kevés játékperc után idén alapemberré tud válni.

- Úgy érzem, jól kezdtük a meccset, az első húsz perc a miénk volt, akkor kellett volna talán gólt lőnünk - emlékezett vissza a Puskás ellen látottakra a pápai játékos. - A folytatásban egy elkerülhető gólt kaptunk, ami után kicsit megzavarodtunk, aztán félidőben próbáltuk rendbe tenni a fejeket. Rozmán László felhívta a figyelmünket arra, hogy nincs veszve semmi, ha ugyanazzal a motiváltsággal megyünk ki a folytatásra, mint a kezdésre, nyerünk. A második játékrészben sikerült betalálni, voltak is még lehetőségeink, végül meg kellett elégednünk a döntetlennel.

- A te góloddal sikerült egyenlíteni, ráadásul egy ritkán látható szép találatot jegyeztél, hogy emlékszel vissza a jelenetre?

- Egy bedobás után a kapu felé fordultam, már a lövés pillanatában éreztem, hogy jól találtam el a játékszert, és gól lesz. Utána az volt a benyomásom, hogy ellenfelünk megzavarodott, sajnálom, hogy a kínálkozó lehetőségeinket nem tudtuk értékesíteni, és idén már negyedszer kellett megosztoznunk a pontokon.

- A legutóbbi kiírásban nem sikerült bevenned az ellenfél kapuját, igaz, mindössze 13 mérkőzésen jutottál szóhoz, 14 alkalommal a kispadot koptattad. Ezzel szemben idén az összes bajnokin kezdő voltál és két gólnál jársz. Mi változott?

- Valóban így van, úgy érzem, egyre jobb formába lendülök, de nem elégszem meg ezzel, van még mindig min javítani. Marton Miklósnál tavaly nem kaptam meg a kellő játéklehetőséget és bizalmat, nagyon nehéz időszakon vagyok túl, sérülések is hátráltattak, de nem szeretnék a múlttal foglalkozni, a jövőbe tekintek. Rozmán László vezetőedzővel szezon elején leültünk beszélni, azt mondta, nála a nulláról kezd mindenki, úgyhogy álljak be a sorba, eddzek és meg fogom kapni a lehetőséget, így is lett. Érzem az edző bizalmát, amit köszönök neki!

A Perutz következő ellenfele a sereghajtó THSE-Szabadkikötő lesz, mit vársz a mérkőzéstől?

- Nehéz meccsre számítok, mert általában beállnak ellenünk a csapatok bunker focit játszani és felállt védelem ellen nehezebb jó eredményt elérni, de türelmesnek kell lennünk és megfelelő akarattal el tudjuk hozni a három pontot - vázolta a vasárnapi terveket a 23 esztendős játékos.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!