Elkezdődtek az ovis judo edzések


2018-09-06 21:10:22  | cikk: Babos Petra  | 


Elkezdődtek az ovis judo edzések főképe
Az ősz beköszöntével elkezdődtek a judo edzések a Pápai Küzdősport Centrumban a Pápai Judo Akadémia szervezésében. Hírportálunk csütörtök délután az ovi-és a mini judo edzéseken járt, ahol a gyerekek nagy örömmel ugráltak, edzettek a tatamin.
Mezei Csaba, a Pápai Judo Akadémia vezetőedzője elmondta, a Pápai Judo Akadémia 3 éves kortól egészen a felnőttkor végéig tart edzéseket. Az ovi judo edzések 3-6 éves kor közötti gyerekek részvételével zajlik, a mini judósok 6 és 10 év közötti apróságok.
-Nagy örömünkre idén is sokan jelentkeztek az ovijudós foglalkozásokra, összesen 30-40 gyerek. A mini judo csoportunk az egyik büszkeségünk, mivel tavaly tizenöt fővel indítottunk, s most már több mint húszan vannak. Az ovi judo főként a játékról, a mozgás, a sport megszerettetéséről szól, míg a mini judo az a judo előszobája, itt már rendes judo ruhában, judo technikákat tanulnak, s közben felkészítjük őket a versenyzésre is- emelte ki Mezei Csaba, majd hozzáfűzte, nemrégiben egyensúlyozó korongokat vásároltak, ami az egyensúlyérzéküket kiválóan fejleszti. Tapasztalatunk szerint ugyanis komoly kihívást jelent a gyerekeknek, de még a felnőttnek is néha, hogy ezeken végig menjenek, úgy hogy nem lépnek le róla.
A foglalkozásokat kedden és csütörtökön tartják.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!