Baráth Julianna lett a Refi új igazgatója


2018-09-02 22:19:27  | cikk: Babos Petra  | 


Baráth Julianna lett a Refi új igazgatója főképe
Tanévnyitó ünnepi istentiszteletre gyűltek össze ma délután a református újtemplomban a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának diákjai, pedagógusai és a fenntartó képviselői.
Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének bíztató és útra indító szavai után Köntös László főjegyző felolvasta az egyházkerületi közgyűlés határozatát, mi szerint Baráth Julianna lelkipásztort, vallástanárt választotta meg a gimnázium igazgatójának 2018. augusztus 1. és 2023. július 31. közötti időszakra az iskola igazgatói teendőinek ellátására. Ezt követően az igazgatónő letette esküjét, mi szerint fogadta, hogy Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma hű igazgatója és tanára, a rá bízott intézmény őrzője és gyámja lesz. Munkáját mindenkor lelkiismeretesen végzi, a kor kívánalmainak képzi magát, életét tanári hivatásának és az anyaszentegyház szolgálatának szenteli. Minden erejével azon lesz, hogy tanítványai megismerhessék megváltó Urukat, s egyházuknak és nemzetünknek hasznos és odaadó tanítványai legyenek.
Az igazgatónőnek Steinbach József gratulált elsőként, aki mint mondta, a Dunántúli Református Egyházközösség nevében áldást kíván minden vezető tagjára, tanárára, diákjára. Örömét fejezte ki, hogy a pápai intézmény élén ő áll, s eredményes, jó munkát kívánt neki. Reménységét fejezte ki, hogy továbbra is komoly eredményeket tudhatnak majd maguk mögött, s a gimnázium vonzó lesz mások számára is.
Baráth Julianna ászári születésű, Kisbéren érettségizett, majd Budapesten végezte el a teológiát. 18 évig Tácon volt lelkész, majd Kunszentmiklóson volt iskolaigazgatója a református iskolának. Ezután került vissza a Dunántúlra, Nyárádra lelkésznek, valamint az egyházkerület iskolaügyi szaktanácsadója lett, de dolgozott a Pápai Nyári Kántorképző Tanfolyamon is tanárként. Mint mondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy a nagy múltú iskola igazgatója lehet.
Az igazgatónő köszöntőjében hangsúlyozta, a jövőre nézve rendkívül bíztató, hogy a gimnázium épület együttese megújul és méltó körülményeket biztosít az itt folyó munkához. Az épületek megújulásán túl szükséges a szervezeti megújulás is. A jövőre nézve elengedhetetlen, hogy az épület és a szervezet újragondolása mellett, nagy hangsúlyt kapjon a tanulás-tanítás megújulása is. Az ismeret megszerzése, az információ áramlása olyan radikális átalakuláson megy keresztül az elektronika fejlődése miatt, hogy nevelés-tanulás-tanítás folyamatait is újra kell gondolni. Tartalmi és eszköz szinten egyaránt. Tehetjük ezt bátrán, mert az alap, amire építünk, az nem változik, mert Jézus Krisztus tegnap és ma mindörökké ugyanaz. Baráth Julianna kiemelte, együtt lenne jó felfedezni, tanárnak, diáknak, szülőnek, munkatársnak, hogy a hit és hitközösségben való megélés, nem plusz teher, teljesíthetetlen követelmény, hanem erőforrás, annak biztosítéka, hogy az ember örömmel, jó kedvvel, türelemmel és szeretettel végezhesse azt, amit Isten rábízott.
Ezt követően Ferenczi Alpár tanár-igazgatóhelyettes is letette esküjét. Ferenczi Alpár Dunabogdányban született, majd a Refiben érettségizett 1997-ben. 2002-től fizika szakos tanárként dolgozott Szentendrén, majd földrajz tanár is lett.
A tanévnyitón a kilencedikesek is letették esküjüket, majd az iskola diákjai szavaltak.
A 2018/2019-es tanévnyitó ünnepély a Szózat hangjaival zárult.
Holnap, szeptember 3-án közel 330 diák és 50 pedagógus kezdi meg a tanévet a Refiben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!