Módosították a költségvetést a cigány nemzetiségi önkormányzat tagjai


2018-08-31 16:08:06  | cikk: Babos Petra  | 


Módosították a költségvetést a cigány nemzetiségi önkormányzat tagjai főképe
A költségvetést módosította mai ülésén a Pápa Városi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, valamint szó esett a nyári rendezvényeik sikerességéről is.
Markos Róbertné elnök elmondta, a költségvetés módosítására azért volt szükség, mert megérkezett a második félévi feladatalapú támogatás 1.650.488 Ft és működési támogatásra több mint 900.000 Ft. Ezen kívül a pályázati pénzek is megérkeztek, ezek 600.000 Ft-ot jelentenek, de még várják a többi összeget is. A több mint 2.000.000 Ft-ot az évvégéig kell elkölteniük. Az idén még lesz Mikulás ünnepség, Márton-nap, Halloween és a karácsonyi vásáron is kint lesznek. Az elnök hangsúlyozta, a programjaikra, kirándulásaikra egyre nagyobb az érdeklődés, remélik, ez a jövőben is így marad, és még többen csatlakoznak hozzájuk.
Sándor Endre Géza elnökhelyettes hozzáfűzte, a megyei roma nap jól sikerült, a tervezett programot maradéktalanul megvalósíthatták. Szeptember 8-án elzarándokolnak Csatkára egy külön busszal. Az elnökhelyettes elmondta, felmerült az a kérés, hogy egy konténert helyeztessenek el a Rigó lakótelepen, hogy szeméttel megrakhassák. Jelenleg a szervezési feladatok zajlanak, reményeik szerint októberben kihelyezhetik a konténert.
Az ülésen kiderült még, Máriapócsra is szeretnének zarándokutat szervezni, melyre az Emberi Erőforrások Minisztériumától nyertek támogatást nagy örömükre. A két napos programot a saját költségvetésükből ki kell egészíteni. A kirándulás során tervezik, hogy a hodászi tájház és falumúzeumot is felkeresik az első napon. Ezen kívül szerveznek még Ki mit tud?-ot is, melyre továbbra is várják a jelentkezőket, akár tánc, zene és prózai előadással egészen 22 éves korig. A program szeptember 29-én lesz a JMSZK színházépületében.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!