Szombaton Nyárbúcsúztató Játszótéri Nap


2018-08-30 14:37:11  | cikk: Babos Petra  | 


Szombaton Nyárbúcsúztató Játszótéri Nap főképe
A városrészi napok sorában az egykori Kilián lakótelep következik. A Nyárbúcsúztató Játszótéri Napot szombaton, vagyis szeptember 1-jén rendezik az Aegon-játszótéren és környékén.
A játszótéri nap hagyományaihoz hűen a délelőtt folyamán a főzésé és a sporté lesz a főszerep. A kilenc órakor kezdődő jótékonysági főzőverseny bevételét az idei évben Összefogás Pápa Város Beteg Gyermekeiért Alapítvány részére ajánlják fel a szervezők.
A szombati rendezvényről Áldozó Tamás polgármester tájékoztatta a sajtó képviselőit, hiszen Unger Tamás, a körzet képviselője egészségi okok miatt nem tud részt venni a programon. A polgármester elmondta, remélik, az iskola kezdetét megelőző hétvégére már sokan hazatértek a nyaralásból, s ellátogatnak az egész napos szórakoztató programra, s együtt tölthetnek majd el egy kellemes napot a játszótér környékén.
A délelőtt folyamán, 10 órától rendezik az elmúlt években nagy sikert aratott családi vetélkedőt és ugyancsak délelőtt lesz a kispályás labdarúgó torna, a streetball és büntetődobó-verseny is. 14 órától kézműves játszóházba várják az ügyeskezű gyerekeket, a Szivárvány Óvoda és a Pápai Weöres Sándor Általános Iskola pedagógusainak közreműködésével.
Emellett kísérő programokként népi ügyességi játékokat, trambulint és légvárakat is felállítanak majd a játszótér közelében, délután pedig rendőrautót és tűzoltóautót is megtekinthetnek a gyerekek, de lesz pónikocsikázási lehetőség és közlekedési program is.
A színpadon 15 órától kezdődik a műsorok sorozata. Elsőként bohócműsor szórakoztatja a kicsiket, majd a Kéttornyúlaki Szőlőfürt Néptánccsoport bemutatóját élvezhetik a jelenlevők. A délután folyamán színpadra lépnek a Pápai Nyugdíjas Egyesület amatőr művészeti csoportjai, valamint a Zafír Orientális Társulat hastáncosai is. A délután során Bene Gabriella is fellép, aki Slágerdallamok címmel varázsolja el a zene szárnyán a közönséget. Az est sztárvendégei Gregor Bernadett és Csengeri Attila lesznek. A Nyárbúcsúztató Játszótéri Napot retró diszkó zárja DJ Bécivel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!