A misszió a tábori lelkész igazi kihívása - Szabó Ferenc előadása


2018-08-26 17:37:50  | cikk: ha  | 


A misszió a tábori lelkész igazi kihívása - Szabó Ferenc előadása főképe

Szabó Ferenc százados, evangélikus tábori lelkész volt a Gyurátz Ferenc Gondolkodó Kör legutóbbi összejövetelének vendége. Az MH Pápai Bázisrepülőterének tábori lelkésze a feladatokról, hivatásának szépségeiről és kihívásairól beszélt. Szabó Ferencet 2003-ban szentelték lelkésszé, ezt követően Csöglén, Marcalgergelyiben szolgált, majd 2005-ben került a Kemeneshőgyész-Magyargencs Társult Evangélikus Egyházközség élére. 2011-ben az akkori evangélikus tábori püspök, Lackner Pál megkeresésére vállalta a pápai bázison a lelkészi feladatokat.

Szabó Ferenc hét éve szolgál Pápán, eddig két misszióban vett részt

Szabó Ferenc elmondta, hogy a tábor lelkészek feladatköre kicsit speciálisabb, mint a gyülekezeti lelkészeké. Egyrészt itthon a bázison a kazuális szolgálatokat végzik el, keresztelnek, esketnek, temetnek, viszont a misszióban kiteljesedik ez a tevékenység, hisz ott pszichológus, mentor, lelki gondozó is egyben a lelkész. A tábori lelkész felekezeti hovatartozás nélkül segíti a hozzá forduló katonákat. Ennek kapcsán Szabó Ferenc elmesélt egy történetet: a misszió során beszélgetett egy katonával, aki elmondta, hogy nagyra becsüli a lelkészi tevékenységet, de ő sohasem fog megtérni. Pár hónap múlva ugyanez a katona családi és egyéb problémáiban a lelkésztől kért segítséget, útmutatást. Rövid időn belül megkeresztelkedett.

A tábori lelkészek katonák és egyházi emberek is egyben, meg kell felelniük az elvárásoknak mindkét irányban. A szolgálatot végzők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a katonák érezzék a törődést, az odafigyelést, a lelki gondoskodást vagy lelki gondozást. Számukra is kötelező a misszió, hogy a katonák között éljenek, s így megtapasztalják a honvédek gondjait, segítenek a veszteségek feldolgozásában, a konfliktusok kezelésében - mondta az előadó.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!