Ingyenes jogi tanácsadás a Fő téren


2018-08-23 18:09:44  | cikk: Babos Petra  | 


Ingyenes jogi tanácsadás a Fő téren főképe
A Magyar Iparszövetség szervezte meg az Európai Unió társfinanszírozásában működtetett „Közép-Dunántúli Jogpontok” elnevezésű GINOP projektben ma 8 és 16 óra között a JogÁSZ Napok című rendezvényt. A programnak a Fő tér adott otthont.
Dr. Hortobágyi Tibor ügyvéd elmondta, a JOGpontok kapcsán több területen adnak tanácsot az állampolgárok számára, főként munkajog, cégjog, TB, adójog területén.
-A programot a Magyar Iparszövetség szervezte, ők adták meg a helyszíneket nekünk, hogy hová menjünk. Elsősorban nagyobb városokban zajlanak a jogi tanácsadások, nemcsak nyilvános helyen, van állandó, ingyenes jogi tanácsadás is, Pápán dr. Kiss Valéria közreműködésével. A személyes jogi tanácsadáson túl van telefonos, internetes, chat-es, email-es tanácsadás is. Nagy örömünkre, minden területen sokan keresnek fel minket, a telefonos tanácsadás kapcsán elmondható, hogy folyamatos, úgymond „égnek” a vonalaink, rengetegen keresik a szakértőt. Természetesen fontos a személyes kapcsolat, hogy kialakuljon egyfajta bizalom az ügyvéd és az ügyfél között, de mégis sokan keresnek minket az interneten is. Elsősorban munkajoggal kapcsolatban keresnek, de vannak, akik a bérezéssel, a munkaidő és a társadalombiztosítási kérdésekkel - mondta az ügyvéd, aki hozzátette, már sok városban jártak az országban, rengeteget számít a jó helyszín megválasztása. Reméli, sok hasznos információval tudták ellátni a járókelőket.
A kitelepülésen négy ügyvéd vesz részt, akik jellemzően egy másik megyéből érkeznek.
A regionális és összehangolt JOGpontok projektek ingyenes jogi segítséget nyújtanak a munka világában és európai uniós támogatással valósulnak meg. A szolgáltatás 3 éven át - 2016. július 1-től 2019. június 30-ig - nyújt jogi segítséget.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!