Szombaton ismét 1Úton Nemzetközi Zarándoknap


2018-08-21 19:29:16  | cikk: Babos Petra  | 


Szombaton ismét 1Úton Nemzetközi Zarándoknap főképe
A Mária Út teljes útvonalán, minden szakaszon egy közös célért, az édesanyákért szervez zarándoklatokat a Mária Út Egyesület önkéntesei segítségével augusztus 25-én, szombaton, Nagyboldogasszony ünnepe után. Ez a minden évben megrendezendő zarándoknap az 1Úton nevet viseli és több száz települést érint Ausztriában, Erdélyben a Felvidéken, Szlovéniában és Magyarországon egyaránt. Az 1Úton Zarándoknap sokezer ember számára nyújt zarándokélményt, melyen keresztül életre kel a csoda: a különféle nemzetiségű, világnézetű emberek egymáshoz, egymás mellett és egymásért zarándokolnak. A mai széthúzó világban átélik az egységet, mely hatalmas lelki jelentőséggel bír.
Salgó Ferenc kanonok-plébános hírportálunknak elmondta, ötödik éve csatlakoznak a zarándoklathoz. Pápára két útvonalról érkeznek majd a zarándokok. Az egyik csoport Mihályházáról, a másik Nagytevelről indul. Mihályházán 8:45 órakor van gyülekező a katolikus templomnál, a hívek 11 óra 50 percre érnek Pápa-Borsosgyőrre, majd onnan 13 órakor indulnak tovább Pápa-Kéttornyúlakra, ahonnan 14 órakor mennek Pápa felé. Nagytevelen 13 órakor találkoznak a zarándokok a katolikus templomnál, Adásztevelen pedig 14 órakor. A zarándoklat záró szentmiséje idén is a Szent József Kápolnában lesz 16 órakor, melyen Salgó Ferenc kanonok-plébános celebrál. A rendezvény szeretetvendégséggel ér majd véget.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!