Börze érem- és fegyvergyűjtőknek


2018-08-12 16:23:18  | cikk: HuHa  | 


Börze érem- és fegyvergyűjtőknek főképe
Gyűjtőkkel népesült be ma délelőtt a Petőfi Gimnázium, a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének Pápai Csoportja várta a numizmatika iránt érdeklődőket a 18. alkalommal megrendezett Érem- és Fegyverbörzére. A főleg Dunántúlról, de az ország egészen távoli részeiből is érkező gyűjtők ezúttal is benépesítették az aulát a nagykorúságát elérő rendezvényen.
100 asztalnál folyt a csere-bere, vásár

Lóky György, a pápai csoport elnöke felidézte, évtizedekkel ezelőtt Marcaliban ismerkedett meg a numizmatikával, akkor Pécsre jártak találkozókra. Pápára kerülvén aztán örömmel ismerkedett meg a pápai gyűjtőkkel és javasolta, hogy szervezzenek itt is ilyen rendezvényt. 1982-ben tartották az első találkozót, a börzék sorában pedig már a tizennyolcadiknál tartanak, hiszen a pápai csoport évente két alkalommal hívja össze a numizmatikusokat és más múltbéli emlékeket gyűjtőket, tavasszal a Bakonyvidéki Éremgyűjtő Találkozóra és ilyenkor augusztusban a börzére.
-Az elmúlt években sokat változtak a rendezvényeink, valamikor több volt a ténylegesen beiratkozott gyűjtő, akik célja a gyűjteményük bővítése volt, mára már divattá vált ez a tevékenység, eltolódott a valamikori, nagy létszámú, átlagot gyűjtők világából az inkább kereskedő célú gyűjtők felé. Ez ugyan a gyűjtés szempontjából nem jó irány, viszont mozgalmasabbá vált ez a műfaj. Ma is az egész Dunántúlról érkeztek vendégek, sőt még salgótarjáni gyűjtő is van közöttünk - mondta az elnök.
Az augusztusi rendezvényen hangsúlyos szerepet kap a militária

A rendezvényen több mint 100 asztalnál mutatták be kollekciójukat a résztvevők, érmek, érmék, papírpénzek, fegyverek, katonai felszerelések, kitüntetések és jelvények sokasága között kutakodhattak az érdeklődők, de láthattak régi könyveket, képeslapokat és használati tárgyakat is.
Az augusztusi rendezvényünk esetében több militária van az asztalokon, vagyis fegyverek, katonai felszerelések, egyenruhák, sapkák, kitüntetések, vállapok is vannak itt szép számban. Az érmek vonatkozásában is gazdag a mai program, hiszen a legkülönfélébb korokból és legváltozatosabb anyagokból vannak papír- és fémpénzek.
Római kori pénzek is akadtak szép számmal

A sok éremgyűjtő között találkoztunk Csáti Ferenc Balázzsal, aki Budapestről érkezett. Mint megtudtuk, restaurátorként többször dolgozott Pápán, most egy kirándulás keretében megnézték korábbi munkáit és eljöttek a börzére, vagyis ő munkájával és hobbijával is erősen kötődik a múlthoz.
-15 évvel ezelőtt volt egy gladiátoros film, ami nagyon tetszett. Ekkor utánanéztem a rómaiaknak, és így bukkantam rá, hogy az interneten lehet korabeli tárgyakat vásárolni. Kezdő gyűjtőként az első darabokért nagyon sok pénzt adtam. Fő érdeklődési területem a római kor, abból is a 4. század. Gyűjteményem nagy része külföldről származik, Angliából, Franciaországból szerzem be leginkább az érméket, hiszen a Magyarországon fellelhetők nagy többsége a hazai verdékből való, én pedig ennek a kínálatnak a kiszélesítésére törekedtem - mesélte. Jelenleg 1200 érméből álló gyűjteménye van, ezekből hozott el néhány tucatra valót, persze, nem a legérdekesebbeket, hiszen azokat szeretné megtartani.
-A börzén bemutatott darabok megvásárolhatók, húsz római érmét el is adtam és én is vásároltam már néhány apróságot, például plombákat, amiket szintén gyűjtök. Tulajdonképpen nagyon érdekel ez a világ, minden darabot alaposan tanulmányozok, katalógus szerint gyűjtök, de egyfajta nyugdíjalap is lehet ez a tevékenység - magyarázta a gyűjtés, csere és vásárlás kombinációját.
Tarjáni István az 1905-ös saskával

Tarjáni István a militária iránt érdeklődik, gyűjteménye főként hidegfegyverekből áll, vagyis olyan fegyverekből, amelyek nem lőporral, gyújtóeleggyel működnek. Így leginkább kardok, szablyák, pallosok, tőrök, bajonettek gyűjtésével foglalkozik.
-Több mint tíz éve numizmatikával foglalkoztam, aztán egyszer láttam egy szép kardgyűjteményt, az ragadott meg. Azóta hatvannál is több darabos gyűjteményem van, ebből közel húsz eredeti, a többi másolat: díszkard, díszszablya, néhány pisztoly - idézte fel a kezdeteket. Mint megtudtuk, leginkább a börzéken cserélgeti gyűjteménye darabjait újabbakra, a bolhapiacokon, régiségvásárokon pedig néha vásárol is egy-egy különlegességet. Pápára hozott kollekciója legrégebbi eredeti darabja egy 1905-ös kozák szabja, amit az oroszok saskának hívnak, és az 1914-15-ből való monarchiás gyalogsági kard.
-Ez egy eredeti szovjet-orosz kozák lovassági legénységi saska, ami részt vett az 1905-ös forradalomban, az első és második világháborúban is. Ezt a szablyát sajnos használták, én az ecseri piacon vettem, aztán pedig restauráltam. Ha megvennék, eladnám és vennék egy még jobbat, de azért vannak otthon olyan szablyák, amiktől nem válnék meg, például az 1800-ból való francia dragonyos pallostól - osztotta meg velünk.
Dr. Hollósy István (balra) rikta kitntetéseket hozott el Pápára

A militária témaköréhez igazította a börzére hozott tárgyait dr. Hollósy István is, aki a szomszédos Celldömölkről jött el a rendezvényre és kitüntetéseket kínált cserére, megvételre.
-Nem túl régiek ezek a kitüntetések, főként az elmúlt rendszerből valók, de a ritkábbak közül válogattam, van olyan, amiből országosan csak néhány százat adtak ki. El is hordták őket, így elégedett lehetek. Egy valamit láttam, amit szívesen megvettem volna, de elvitték előlem, így most kevesebbel megyek haza, mint jöttem - mesélte, hozzátéve, a gyűjtők leginkább ilyen alkalmakon tudják bővíteni, cserélni gyűjteményüket, hiszen ma már hagyatékban is nagyon ritkán fordulnak elő hasonló tárgyak, és csak a műkincskereskedelemben vagy a gyűjtőknél lelhetnek rá. Gyűjtőszenvedélyének kezdeteire így emlékezett vissza:
-Már gyermekkoromban mindent összeszedtem és elraktam, amiből kettő volt. A háború után születtem, akkor nagyon sok inflációs pénz volt, egy katonaládányit őriztem belőlük, de alumíniumpengőből is volt egy vödörnyi. Később katonai tábori levelezőlapokat is kezdtem gyűjteni, Ebből alakult ki valamikor aztán a gyűjtőszenvedély.
Dr. Hollósy István évtizedek óta jár hasonló rendezvényekre, meglátása szerint a pápai börze a Dunántúl első három legszínvonalasabb börzéje közé tartozik. Úgy véli, nemcsak a cserék, vásárlások miatt fontos, hanem egyfajta baráti találkozó is ez az azonos érdeklődési körű emberek számára.
-Ez egy nagyon kellemes időtöltés, jó a társaság, megbeszéljük, ki merre járt, milyen különlegességre bukkant. Nem vagyunk túl sokan és mindig jó találkozni egymással - fogalmazott.

A 18. Érem- és Fegyverbörzére a pápai csoport ezúttal is adott ki alkalmi pénzt - amiből sokaknak már komoly gyűjteménye van -, de kisárverést is tartott és tombolasorsolást is szervezett.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!