Fejet hajtott a bajnokesélyes


2018-08-11 19:48:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Fejet hajtott a bajnokesélyes főképe
Két, az első fordulóban egyaránt döntetlent elérő csapat találkozott az NB III-as labdarúgó pontvadászat második fordulójában. A nyitókörben a Perutz 0-0-val utazott haza Ménfőcsanakról, míg a III. kerület a 89. percben vesztett két pontot a Puskás II-vel szemben (2-2). Mindkét alakulat célja az volt a második játéknapon, hogy megszerezzék első sikerüket. Rozmán László egy helyen változtatott a múlt héten látott kezdőhöz képest, a Perutz a Sánta - Bohner, Császár, Kozma, Böröczky - Somogyi, Dóczi, Iványi, Vallejos, Szabó Zs. - Havasi kezdővel vágott neki az első játékrésznek. Kifejezetten bátran, jól kezdte a meccset a hazai alakulat, mely a 9. percben Havasi Dániel révén veszélyeztetett először, a lövésre azonban leért Kunsági. Tíz perccel később viszont már tehetetlen volt a vendég kapus, Havasi védhetetlenül lőtte ki a bal felsőt 1-0. Húsz perccel később hathatós játékvezetői segítséggel egyenlített a III. kerület, egy pápai labdaszerzés után Kovács játékvezető lábában ugyanis elakadt Somogyi passza, a játékszer így Szabó elé került, akinek lövését még bravúrral védeni tudta Sánta, a kipattanót viszont Sóron közelről a hálóba pofozta 1-1. Sokáig nem örülhetett az egyenlítésnek a fehér mezes gárda, ugyanis három perc elteltével Vallejos szabadrúgását Császár Szabó Zsolt elé fejelte, aki közelről a hálóba lőtt 2-1. A második félidőben öt percet kellett várni csak a Perutz harmadik góljára, Bohner középre gurítását Szabó Zsolt belsőzte öt méterről a kapuba 3-1. Egy óra játék után megint zárkózott a Kerület, Sóron tekert szépen ballal a jobb felsőbe 3-2. A 77. percben aztán végleg eldőlt a meccs, Jurik szabadrúgását Böröczky fejelte a kapuba 4-2. A hosszabbításban a csereként pályára lépő Jurik gólpassz után egy gólt is jegyzett, Bohner beadását vette le a tizenegyespont környékén, majd nagy erővel a kapu jobb oldalába lőtt 5-2.

Összességében még ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmet aratott a végig motivált, nagy szívvel küzdő pápai csapat, soha rosszabb hazai bemutatkozást.

Perutz FC - III. kerületi TVE 5-2 (2-1) Gsz.: Havasi, Szabó Zs. 2, Böröczky, Jurik ill. Sóron 2

Rozmán László: Rettentően boldogok vagyunk, szerettünk volna úgy bemutatkozni a közönségnek, hogy megtapsoljanak minket, ez sikerült. Többet kaptunk a csapattól, mint amit vártunk, az első 45 perc taktikailag jobb volt, mint a második. 2-1 után sem akartunk eredményt tartani a második félidőben, ugyanakkor tudtuk, hogy jó csapat az ellenfél. Volt egy rövid periódus, amikor visszább álltunk, de szép gólokat szerezve úgy gondolom, megérdemelt a sikerünk, köszönjük a közönség fantasztikus biztatását.

Perutz FC: Sánta - Bohner, Császár (Szabó T. 79), Kozma, Böröczky - Somogyi, Dóczi, Iványi, Vallejos (Jurik 71), Szabó Zs. - Havasi (Baldauf 62)

III. kerületi TVE: Kunsági - Madarász, Hámori, Gyepes, Nagy O. - Malkócs (Pfeiffer 46), Kaszai, Gálfi (Molnár 59), Nagy T., Huszárik (Kürti 46)- Sóron

A Perutz FC számára a bajnokság augusztus 19-én Dunaharasztiban folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!