Erősödik az idegenforgalom a városban - az első félév eredményei már ismertek


2018-08-07 21:06:15  | cikk: HuHa  | 


Erősödik az idegenforgalom a városban - az első félév eredményei már ismertek főképe
Bár az önkormányzatnak nem sok lehetősége van arra, hogy a helyi gazdasági folyamatokat pontos számokkal le tudja írni, néhány adat segítségével a változások évről évre, hónapról hónapra megfigyelhetők - mondta el Áldozó Tamás polgármester, akitől az első féléves idegenforgalmi helyzetről érdeklődtünk.

A legegyszerűbb követési mód, a múzeumokba, látogatóközpontokba és a fürdőbe érkezett vendégek számának megismerése, összehasonlítása a tervezettel vagy az előző évi számokkal, de jól mutatja az idegenforgalmi helyzetet a szállásadóktól kapott vendégéjszakákra vonatkozó bevallás is.
-Az idei első féléves kép vegyes, de biztató. A Várkertfürdő például az első félévben kevesebbet tudott hozzátenni a forgalomnövekedéshez, hiszen nagyon változékony volt a június, így ez visszaesést eredményezett a múlt évhez képest, ugyanakkor júliusban - bár akkor is több csapadékos hétvége volt, mint tavaly - enyhe növekedést mutatott a fürdő vendégforgalma. Összességében az első félév kedvezően alakult a fürdőben - közölte a polgármester.
Forró nyári napokon sok a vendég a Várkertfürdőben

Az Esterházy-kastély is növelte bevételeit az év első hat hónapjában, a változatlan fizető forgalom mellett a vendégek többet költenek a látogatóközpontban. Itt az tapasztalható, ha kevésbé jó az idő, az növeli a kastély látogatottságát, látszik, hogy a Pápán és környékén tartózkodó turisták borús időben szívesen választják a kastélyprogramokat.
-A Kékfestő Múzeumban egyértelmű növekedés tapasztalható, a fizető vendégforgalom 30 százalékkal nőtt, ami azt is jelenti, hogy a múzeum a jó szakmai munkának, marketingnek, jó kiállításoknak köszönhetően visszanyeri azt a pozícióját, amit a régi időkben élvezett.
Az Esterházy-kastély programjait szívesen látogatják a turisták

A helyi idegenforgalom alakulásáról a vendégéjszakák száma is fontos információval szolgál. Ezzel kapcsolatban a városvezető elmondta, az első félév vendégéjszaka számaival kapcsolatban határozott növekedést várnak a következő napokban, néhány szállásadó ugyanis elmulasztotta az adatszolgáltatást és az idegenforgalmi adóbevallást az első hónapokra vonatkozóan, így a város még többezer vendégéjszaka ismertté válásával számol.
-A vállalkozásokkal az adatszolgáltatás pótlásáról már egyeztettünk és az adóellenőrzések felderítették a be nem vallott vendégéjszakákat. Az ismert adatok alapján elmondható, hogy a vendégéjszaka szám az elmúlt években tapasztalt intenzitással változik, ez körülbelül 10 százalékos növekedést jelent az első félévre vonatkozóan. Ez az adóbevételekre és az eltöltött vendégéjszakák számára is igaz. A kettő között nem egyértelmű a kapcsolat, hiszen sok vendégéjszaka mentes az adó megfizetése alól.
Azt, hogy a vendégéjszakák száma miként oszlik meg a turisták és a más településről érkező, pápai szálláshelyen lakó pápai vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók között, év végén pontosan vizsgálják -a bevallásokban ezt jelezni kell -, azt azonban most is lehet tudni, hogy sokakat a munkahelyük szólít a városba, akár egészen távolról is.
-Egyre többen érkeznek dolgozni a városba és egyre több időt töltenek itt, köztük egyre gyakrabban vannak lengyelek, olaszok, spanyolok, szerbek és ukránok. Ez az idegenforgalmon túl sok mindenre rávilágít, így a krónikus munkaerőhiányra, arra, hogy a helyi munkaadóknak jóval nagyobb megrendeléseik vannak, mint amit a helyi munkaerővel ki tudnának elégíteni.

Áldozó Tamás kiemelte, úgy látja, Pápán jó szívvel látják az idegeneket, akár munkavégzés miatt, akár turistaként érkeznek a városba. Ugyanakkor arról is szólt, a szálláshely-kapacitás terén krónikus hiány van a városban, a jó minőségű szállások szinte állandó teltházzal működnek. A város sokat dolgozik azért, hogy ezen a helyzeten javítson, a Várkertfürdővel közösen készítik elő a szálláshelybővítési projektet, és bíznak abban, hogy találnak befektetőt a problémák leküzdésére.
A polgármester az első féléves adatok ismeretében abban bízik, hogy az év második fele még jobb eredményeket hoz, hiszen a klasszikus értelemben vett turisztikai szezon nagyobb része az esztendő második felére esik. Különösen igaz ez a kempingben eltöltött vendégéjszakák számára, hiszen ott ősz végéig jellemzően sok a vendég, s míg a termálturizmusnak az év első felében 1-2 jó hónapja van, addig a második félévben akár 4 is.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!