Félmaraton kánikulában


2018-08-05 18:58:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Félmaraton kánikulában főképe
A Cardiomax SE ígéretéhez híven idén is elhozta városunkba a futás örömét. A 3. Watchman Pápa Félmaratonon közel 400-an küzdöttek meg a vállalt távval és a rekkenő hőséggel.
Nem sokkal reggel 8 óra után indult a regisztráció és a rajtszámátvétel, ám akkora volt az érdeklődés, hogy kígyózó sorok alakultak ki a pavilonoknál. Szerencsére a szervezők gyorsan megoldást találtak a problémára, így minimális csúszással, de a Cseke család vezetésével megkezdődhetett a közös bemelegítés. A hét kilométeres táv rajtja előtt dr. Áldozó Tamás köszöntötte a futókat, a polgármester mindenkinek jó versenyzést kívánt és az extrém meleg miatt mindenkitől nagyfokú óvatosságot kért. A biztató szavak után előbb a 7, majd a 14, végül a 21 kilométeres, félmaratoni távra vállalkozók is elstartoltak a Fő térről a Kossuth utcán át a Várkert irányába. A rendkívüli melegben a szervezők plusz frissítőpontokat is beiktattak, ami nagy segítségére volt a résztvevőknek. Újdonság volt a tavalyi évhez képest a 14 kilométeres, úgynevezett dupla minimaraton, itt a 30-43 év közötti kategóriában egy órán belüli idejével Cseke Norbert szakította át elsőként a képzeletbeli célszalagot.
- Nagyon jól éreztem magam a mai versenyen, bár a hőség eléggé megnehezítette a dolgomat - mesélte a pápai sportember. - Örülök, hogy egy órán belül sikerült beérnem, ez a körülményeket és az edzettségi állapotomat figyelembe véve kifejezetten jónak mondható. Tavaly és tavalyelőtt is itt voltam, köszönet a szervezőknek, hogy igyekeznek hagyományt teremteni a versenyből, reményeim szerint a következő évben lesz maratoni táv is, mert a hosszabb távokat jobban szeretem.
A 30-43 év közöttiek félmaratoni versenyét - és 1 óra 24 perces idejével az abszolút kategóriát - a székesfehérvári Cziráki István nyerte, aki családjával érkezett városunkba.
- Nagyon szenvedtem a meleg miatt, szerencsére a frissítések jó helyen voltak, így minden rendben volt. Igyekeztem jól beosztani az erőmet, egyenletesen futni, mindenre odafigyelni. Körülbelül fél éve futok rendszeresen, Pápára a családom is elkísért, ami plusz erőt adott.
Szabó György Vilmos főszervező a verseny és az eredményhirdetés után elégedetten összegezte az idei megmérettetést.
- Nagyon mozgalmas napon vagyunk túl, rengeteg új impulzus ért bennünket. Reggel volt némi fennakadás, de szerencsére tudtuk ezt megfelelően kezelni. A hőmérséklet igazolta az előrejelzéseket, a 30 fok feletti meleg nemcsak a futókat, hanem minket, szervezőket is próbára tett. A 350 előnevező mellett a rajt előtt még körülbelül 50-en regisztráltak, így elértük, talán meg is haladtuk a 400 főt, ami véleményem szerint nagy siker egyesületünk számára. Pápa mellett Veszprémből, Ajkáról, Győrből is érkezett futó, sőt lengyel, olasz és német indulóval is találkozhattunk. Szeretném megköszönni mindenkinek a részvételt, a szponzoroknak a támogatást, segítőimnek pedig a közreműködést, jövőre várunk vissza mindenkit.

Részletes eredmények hamarosan.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!