Jelentős megtakarításra számítanak - nyílászárócsere és szigetelés a Mező kollégiumában


2018-08-03 14:02:03  | cikk: HuHa  | 


Jelentős megtakarításra számítanak - nyílászárócsere és szigetelés a Mező kollégiumában főképe
Év elején adtunk hírt arról, hogy 92 millió forintos támogatást nyert el a KEHOP vonatkozó pályázati kiírásán a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. A beruházás a kollégium épületének energetikai korszerűsítését teszi lehetővé. A munkálatok tavasszal kezdődtek meg, jelenleg 75 százalékos készültségi fokon áll a kivitelezés - tudtuk meg Gál Imre igazgatótól.
Az épület külső szigetelésén dolgoznak a kivitelezők

-A fejlesztés keretében a külső falakat szigetelik és kicserélik azokat a nyílászárókat, melyeket korábban nem cseréltünk ki, illetve néhány ablak esetében háromrétegűre cserélik a korábban beépített kétrétegű üvegeket. Ezen túl a bejárati ajtók cseréjét és a tető szigetelését tartalmazza a beruházás - sorolta az igazgató a projekt részleteit.
A külső falak 16 és 20 centiméteres szigetelést kapnak, amitől jelentős energiamegtakarítást remél az intézmény. Hasonlóan nagy megtakarítást várnak az ablakcseréktől is, különösen attól, hogy a lépcsőház hatalmas felületű, fémkeretes ablakainak cseréjét is tartalmazza a beruházás. A tetőszigetelés nemcsak a hővédelmet segíti, hanem korszerű vízszigetelést is jelent, a pvc fóliás technológia nem elterjedt, de hosszú távra megvédi az épületet a beázástól.
Az igazgató elmondta, volt olyan téli hónap, amikor 2 millió forintot fizettek az épület fűtésére, annak ellenére, hogy a kazánokat már korábban korszerű kondenzációs kazánokra cserélték.
-Abban bízom, hogy a beruházás eredményeként feleződnek az épület energiaköltségei - fogalmazott.
Gál Imre igazgató (jobbra) mutatta meg a beruházás előrehaladását Áldozó Tamás polgármesternek

A Mező kollégiumában végzett energetikai korszerűsítés fontos az önkormányzat számára is - magyarázta Áldozó Tamás polgármester a beruházás megtekintésekor. Emlékeztetett, amikor az oktatás állami fenntartásba került, az oktatási célokat szolgáló épületeket vagyonkezelésre átadták a fenntartóknak, ám ettől azok még a város polgárainak a tulajdonában maradtak. Ezért is fontos, hogy a vagyonkezelő jó gazda módjára megőrizze az épületek állagát és fejlesztéseket hajtson végre.
-Jó példákat látunk, az épületek egyre korszerűbbek lesznek és egyre hatékonyabban tudják szolgálni azt a feladatot, aminek az ellátására mi ezeket átadtuk. Így van ez ebben az épületegyüttesben is - emelte ki, hozzátéve nemcsak a Mezőben, de a Közgázban, az Acsádyban is van hasonló beruházás és az általános iskolákban is végeznek korszerűsítési munkákat. Áldozó Tamás felidézte azt is, a Mezőre az önkormányzati fenntartású időkben is sok pénzt fordítottak, a TISZK projekt idején - egy évtizeddel ezelőtt - 1 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztés zajlott.
A nyílászáró cserék már elkészültek

A mai helyszínbejáráson megtudtuk, a kollégium diáklétszáma ősztől minimálisan emelkedni fog a korábbi évekhez képest, 50-60 vidéki tanulót fogadnak majd, ám így is csak 50 százalékos az épület kihasználtsága. Ugyanakkor a nyári szünetben is van lakója a kolesznak, hiszen több csoportnak is szállást biztosít az intézmény. A most zajló munkák nem zavarják az itt lakókat, a szigetelési munka a belső tereket nem érinti.
Kifestették a tantermeket 

Gál Imre arról is szólt, a nyári hónapokban más felújítási munkák is zajlanak: így saját költségen az intézmény termeinek festését végezték el a közelmúltban és tervezik, hogy a vizesblokkokat is felújítják a kollégiumban. Az igényt már jelezték a fenntartó felé, és bíznak abban, hogy még a nyári szünet idején sikerül elvégezni a négy vizesblokk korszerűsítését. Amennyiben ez nem valósul meg augusztus végéig, akkor a tanév során szakaszosan végzik el a munkát.
Mindezek mellett egy sikeres KEHOP pályázatról is hírt adott az igazgató, napelemeket fognak telepíteni az intézmény három épületére a közeljövőben. A pozitív döntésről már kaptak információt, jelenleg a hivatalos dokumentumok megérkezésére várnak. Ez a beruházás tovább csökkenti az iskola működési költségeit.

Képek:


Címkék: felújítás
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!