Érdekes leletek a kerítés tövében


2018-07-18 23:23:20  | cikk: ha  | 


Érdekes leletek a kerítés tövében főképe

Az Esterházy-kastély és közvetlen környéke régészetileg négy lelőhelyet érint: a vár, a malmok, a Hosszú utca és a Tízes kapu egykori területét. Ezeket elsősorban Árpád-kori és középkori, valamint késő középkori lelőhelyként tartják nyilván. A kastély kerítésének rekonstrukciós munkálatai kapcsán a földmunkához az Örökségvédelmi Hivatal régészeti megfigyelést írt elő. A feltárásra a földmunkákkal párhuzamosan került sor. Péterváry-Szanyi Birgitta, a Gróf Esterházy Múzeum régésze vezetésével több önkéntes fémkeresős is dolgozott a területen július elején.

A legdíszesebb textilplomba a hamisítvány

A leletek másodlagos helyzetből, közvetlenül a kerítés mellett levő feltöltésből kerültek elő. A Fő tér felőli részen emberi csontokra bukkantak, ezek a vár védelmi rendszerének kialakításakor és a Fő téren álló templom építéséhez kapcsolódó tereprendezés során kerülhettek a feltöltéssel a kerítéshez. A Szent István úthoz közel eső részen négy textilplomba is előkerült. Három minta nélküli, az egyik viszont egy jól ismert hamisítvány a XVI. századból, melyet Orosházán készítettek - a segítségükkel angol posztóként eladott textiláruval egyetemben. A középkori kerámiatöredékek és egy kés bronz nyélvég mellett számos más érdekesség is előkerült a föld alól. Így például egy XVIII. századi muskétagolyó, harckocsizó jelvény a második világháború idejéről, pénzérmék, zubbonygombok, jelvények.

Áldozó Tamás polgármester is megtekintette a leleteket, mint mondta, mindig figyelemmel kíséri a régészeti híreket, hisz ezek az anyagok érdekes adatokkal gazdagítják a város történetét. Mivel régészeti jelenség - fal, árok, ház, gödör - nem került elő, nem szükséges megszakítani a munkát, a kastély kerítésének rekonstrukciója jól halad. A feltárások során előkerült leleteket most megtisztítják, a leltárba vétel már megtörtént. Péterváry-Szanyi Brigitta szeretné, ha később ez az anyag a nagyközönség elé kerülhetne.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!