Sport, gasztronómia, kultúra, szórakozás - falunapot tartottak Tapolcafőn


2018-07-15 21:12:33  | cikk: HuHa  | 


Sport, gasztronómia, kultúra, szórakozás - falunapot tartottak Tapolcafőn főképe
Borsosgyőr és Kéttornyúlak után szombaton Tapolcafőn is megtartották a hagyományos falunapi rendezvényt, mely ezúttal is megszólította a településrész apraja-nagyját, sőt az elszármazottakat is. A változatos programokat kínáló rendezvény két helyszínen kezdődött: a sportpályán nyolcadik alkalommal szervezték meg a Forrás kupa kispályás labdarúgótornát nyolc csapat részvételével, a játszótér szomszédságában pedig nyolc főzőcsapat készült arra, hogy megvendégelje a falubelieket.
A főzésbe is bekapcsolódtak a falu legifjabb lakói

A finom ebédről gondoskodó csapatok többsége helyiekből, vagy Tapolcafőhöz kötődőkből állt, rajtuk kívül az önkormányzat képviseltette magát, de visszatérő vendégként Nyárádról is érkezett egy főzőcsapat. Kora délelőtt már kellemes illatok lengték be a faluközpontot, a kukták, szakácsok rutinosan és lelkesen kevergették, ízesítették, kóstolgatták az ételeket, dél után hamarosan pedig minden készen állt a falunapi lakomára. A Pápai Városi Óvodák Tapolcafői Tagóvodája második alkalommal ragadott fakanalat, hogy főzőtudományát megcsillantsa. Dan Róbertné tagóvoda vezetőtől megtudtuk, idén a szülőkkel alkotott csapatot, amit Ovi-Teamnek neveztek el. Az ötfős társaság pincepörköltet készített, a pörkölt alapú ételt burgonyával és fűszerekkel bolondították meg. Az érdeklődő kóstolók már a főzés közben dicsérték a készülő ételt, így joggal bízhattak abban, hogy az utolsó cseppig elfogy a bográcsban rotyogó ebéd.
-Évről évre egyre jobb a kapcsolat az óvoda dolgozói és a szülők között, egyre jobban be tudjuk vonni a szülőket a közösségi programokba. Ennek ez a mai nap is jó példája - mesélte a tagóvoda vezető az étel kavargatása közben. Hozzátette, nemcsak az ebédhez járulnak hozzá, a délutáni kulturális műsorban is fellépnek, ott a kisgyermekek adnak elő verses-dalos-táncos műsort, melyre több hete készülnek az apróságokkal.
Az Ovi-Team lelkes csapata

A falu egy másik közössége is fakanalat ragadott a falunapon, ők is minden évben aktív résztvevői a programnak. A Napfény Nyugdíjas Klub hölgytagjai reggel óta ott sürgölődtek a bogrács körül, melyben hagyományos gulyás készült, házi csipetkével.
-Mi minden évben gulyást készítünk és az idén is ezt javasolták a tagok - mondta el érdeklődésünkre Végh Ferencné. A nyugdíjas klub elnöke arról is szólt, tagjaik valamennyien rutinos háziasszonyok, így mindenki hozza a tudását, ötleteit, aztán közösen eldöntik, hogyan készítsék az ételt, mi kerüljön a bográcsba.
-Nem mindig egyezik az ízlésünk, a véleményünk, de még mindig sikerült megegyeznünk - mosolygott. A 24 tagú klubból hatan vállalták a főzést, de a többiek sem maradtak tétlenek, ők a délutáni fellépésre készültek.
A nyugdíjas klub tagjai nagyon aktívak főzésben, táncban egyaránt

A főzőcsapatok tagjai között sok férfiemberrel is találkoztunk, az urak meglepő ügyességgel pucolták a zöldséget, szelték a krumplit, darabolták a húst és fűszerezték, kóstolgatták a készülő ételt. Pődör Lászlóval és családtagjaival gyakran találkozni a közösségi rendezvények főzőcsapatai között. Egykor Tapolcafőn lakott, aztán Pápára költözött, de szomszédjával, Patyi Attilával ma is nagyon jó barátságban vannak, az ő meghívására jött vissza a falunapra főzni. Juky papa és Angyalai rutinos szakácsként mindig valami különlegességgel rukkolnak elő, idén két ételt is készítettek, hiszen mint mondták, tavaly egy bográcsban főztek, de az kevésnek bizonyult, így most dupláztak.
-10 kilogramm csülökből és 15 kilogramm pacalból pörköltet főzünk, a másik bográcsban pedig vaddisznóból készítünk babgulyást. Ilyen ételeket ritkán főznek a városrészi napokon, ezért esett ezekre a választásunk - osztotta meg velünk. Juky papa úgy vélte, mindegy, hogy versenyről van szó vagy sem, ha ízlik a vendégeknek az elkészített étel, az többet ér minden díjnál. Nos, Tapolcafőn a gyorsan kiürülő bográcsok és az elégedettségről árulkodó dicséretek azt igazolták, hogy minden csapat kupával térhetett volna haza, ha versenyt hirdetnek az ételek készítői között.
Patyi Attila csak a fotó kedvéért kavargatott, a főzést ráhagyta a "profikra"

Míg a főzőcsapatok a faluközpontban serénykedtek, addig a sportpályán - ha nem is világbajnoki, de - izgalmas focimeccseken szurkolhattak a tapolcafőiek ismerőseiknek, barátaiknak. A Forrás Kupán is főként helyiekből és barátaikból szerveződött csapatok mérték össze tudásukat, vendégként pedig a nagyteveli focisták színesítették a mezőnyt. Szeffner Szabolcstól, a Tapolcafői SE labdarúgó szakosztályának vezetőjétől megtudtuk, a kupa célja, hogy a résztvevő csapatok minél több játéklehetőséghez jussanak és örömmel látja, hogy évről évre van igény a falunapi focitornára. A szakosztály vezetője a Tapolcafői SE színeiben indult, Szefi úgy fogalmazott, nem egyszerű egyszerre szervezni, koordinálni a tornát és helytállni a pályán is, de remekül érzi magát mindkét szerepben.
Nyolc csapat rúgta a bőrt a délelőtti forróságban

Mint megtudtuk, a labdarúgó szakosztály idén jótékonysági akciót is hirdetett, adománygyűjtést szerveztek a tornán és a délutáni hetesrúgó versenyen résztvevők között. Az adományt a helyi óvodának ajánlották fel, a gyűjtésből 50 ezer forint jött össze.
A délutáni eredményhirdetésen aztán kiderült, melyik csapat milyen eredménnyel végzett a remek hangulatú sportrendezvényen. A Forrás Kupa harmadik helyezettjének járó serleget és oklevelet a Tapolcafői SE vihette haza, második lett Nagytevel csapata, győztesnek pedig a Szivacsok csapatát hirdették ki. A Szivacsok a Vadvirág néptáncegyüttes tagjaiból és barátaikból szerveződött, a fiatalok gyakran fociznak együtt és szívesen indulnak hasonló tornákon. Tagjaik között tapolcafőiek is vannak, így részben hazai csapatról van szó.
-Az volt a célunk, hogy jól érezzük magunkat és jót focizzunk. Sikerült is, sőt még a győztesnek járó kupát is elnyertük - mondta lelkesen a bajnokcsapat kapitánya, Nagy Márton Levente, hozzátéve, ilyen jó helyezést most először értek el.
A bajnokcsapat

A délelőtti főzés és sportolás után délután hasonlóan jó hangulatban telt a falnapi program. A gyermekeket ugrálóvár, tűzoltó- és rendőrautó bemutató várta, az ügyeskezűek pedig kézműves foglalkozáson alkothattak kedves apróságokat. Ezt a programot a Háromhatár Kulturális és Sportegyesület hozta el a rendezvényre. Portik Péter elnöktől megtudtuk, kavicsfestéssel, szalagvirág- és gyöngyfa készítéssel, gyöngyfűzéssel várták az apróságokat, de az elmaradhatatlan arcfestés és tetkókészítés is része volt a programnak. A kreatív elfoglaltság sok kisgyermek érdeklődését felkeltette,sorra készültek a festett, fűzött díszek, s a kézműveskedésbe a szülők is szívesen besegítettek csemetéiknek.
-Jó, ha a szülők is egy kicsit gyermekké válnak ilyenkor, kikapcsolódnak és együtt dolgoznak a gyermekükkel - fogalmazott az elnök.
A kézműves foglalkozás minden évben része a rendezvénynek, idén a Háromhatár Kulturális és Sportegyesület szervezte

Itt a kézműves foglalkoztatónál találkoztunk Hocker Dórával és családjával. A fiatal pár kislánya kavicsfestéssel foglalatoskodott, a szép formájú kavicsból kedves katicabogár készült, s készítésébe anyuka és apuka is besegített a csöppnyi lánynak. Dóra elmesélte, Tapolcafői származású, ma Ausztriában él családjával, de a nagyszülők hívására szívesen eljöttek a falunapra.
-Nagyon tetszenek a kézműves foglalkozások, a kicsi is egyre ügyesebb már, így vele együtt tudunk alkotni. Nagyszüleink a közös főzésben vettek részt és nagyon jól érezzük magunkat. Az ugrálóvárat mindenképpen kipróbáljuk, és megnézzük az esti zenés programokat is - mondta. Meglátása szerint, jó, hogy egy napra összejön a falu és együtt töltik az időt beszélgetéssel, közös szórakozással.
Hocker Dóra és családja a nagyszülők hívására jött haza a falunapra

A fiatal anyuka véleményét sokan osztották a tapolcafőiek közül, hiszen délutánra egyre inkább benépesült a rendezvénysátor, ahol előbb a Tapolcafői Forrás Népdalkör adott műsort, aztán a település apróságai léptek fel szülők és nagyszülők örömére, ezt követően pedig a Tapolcafői Napfény Nyugdíjas Klub szerzett szórakoztató perceket a jelenlévőknek. Zenés-táncos, humoros műsoruk remek hangulatot teremtett.
Az ovisok fellépése is színesítette a helyi fellépők műsorát

-Visszafiatalodunk - így foglalta össze a produkciót a klub elnöke - egy vidám zenés előadást állítottunk össze és rock and rollozunk!
A nyugdíjasklub rendszerint havonta egyszer szervez összejövetelt, de az elmúlt hónapokban minden héten tartottak próbát, hiszen a nemcsak a falunapi produkciót kellett összeállítaniuk, más fellépésük is lesz a közeljövőben Pápán, és már kezdik a készülést a Szent Márton-napi Újbor Ünnepére is. A saját közösségük rendezvényére új műsort tanultak, az előadásban a vicces sztoriknak, ironikus poénoknak éppúgy helye volt, mint az örökzöld slágereknek és a táncnak, no meg persze a vastapsnak, amivel a közönség jutalmazta a szépkorúak előadását.
Szép viselet, alkalomhoz illő, vidám népdalok - a Tapolcafői Forrás Népdalkör is minden évben szerepel a falunapon

A helyiek fellépését követően Zsegraits Gyula a részönkormányzat elnöke mondott köszönetet a falunap szervezésében és lebonyolításában résztevőknek. Úgy fogalmazott, a rendezvény célja, hogy a falu lakóit összehozza egy napra, melyen a közös kikapcsolódásé és a kellemes szórakozásé a főszerep. Az elnök elismerését fejezte ki a főzőcsapatoknak, akik a finom ebédről gondoskodtak és megköszönte az ételekért adott adományokat, melyből 94.400 forint gyűlt össze. Ebből az összegből padokat vásárolnak a falu több pontjára, hogy pihenőhelyként szolgáljanak és beszélgetőhelyet biztosítsanak az itt élőknek, a pénz másik részét pedig az augusztusban megnyíló falumúzeum csinosítására fordítják.
Zsegraits Gyula, a részönkormányzat elnöke köszönetet mondott minden segítőnek

-A falunap a legfontosabb rendezvénye Tapolcafőnek, de sok más eseményt is szervezünk a helyiek számára. Vannak hagyományos ünnepségeink, az idén hidat és emlékművet avattunk, gyermekeknek játszóházakat szervezünk, működnek a kisközösségeink, igyekszünk, hogy minden korosztály számára legyenek programok. És nagyon jó, hogy a rendezvényekbe aktívan bekapcsolódnak a csoportjaink - mondta el érdeklődésünkre a falu közösségi életéről Zsegraits Gyula.

A falunapi rendezvény esti programja zenés mulatsággal telt, előbb a Sramlikings lépett színpadra, őket Bad Ferro rockmuzsikája követte, majd pedig retro diszkóban táncolhattak a tapolcafőiek.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!